Csütörtökön napos, csapadékmentes idő várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között alakul.
Ma és holnap is sokfelé lesz napsütés, azonban csütörtökön már több megyében is viharos szél jöhet.
Ma is folytatódik az alapvetően napos, döntően száraz idő, de reggel az északnyugati, északi tájakon több lesz a felhő, és reggel helyenként még eső, zápor is lehet - írja a met.hu. Késő délután, este pedig az Alpokaljára sodródhat be egy-egy zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati, nyugati szél ismét többfelé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 30 és 35 fok között valószínű. Késő este 20 és 28 fok közé csökken a hőmérséklet.
Holnap szintén napos idő várható gomolyfelhőkkel, az északnyugati tájakon lehet több felhő. Az ország északnyugati harmadán, felén fordulhat elő zápor, zivatar. A délies szél megélénkül, néhol megerősödik, zivatar környékén viharossá fokozódik. Délutánra többnyire 32 és 38 fok közé melegszik fel a levegő, de északnyugaton ennél néhány fokkal hűvösebb lehet.

-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában






