A dílerre Kecskeméten figyeltek fel a járőrök, miután autójával kivilágítatlanul és bizonytalanul közlekedett a forgalomban.
Friss előrejelzés: újabb légörvény éri el Magyarországot, errefelé hoz további komoly havazást
A következő napokban változékony, téli időre számíthatunk: szerdán még többfelé havazhat, csütörtökön viszont már naposabb idő érkezik a Dunántúlra és az ország középső részére, miközben keleten maradnak a felhők. Az éjszakai hőmérséklet helyenként mínusz 20 fok közelébe is süllyedhet.
Az ország nagy részén szerdán sűrű felhőtakaró borítja az eget, és sokfelé alakul ki kisebb-nagyobb intenzitású havazás. Az éjszakai órákban dél felől egy, észak felé vonuló, kiterjedt csapadékrendszer érkezik, amely főként a keleti országrészben okozhat jelentős havazást. Ezzel egy időben a nyugati és középső területeken csökken a csapadék valószínűsége, és a Dunántúl, illetve a Duna–Tisza köze felett fokozatosan ritkul a felhőzet.
Csütörtökre a nyugati és középső országrészben kedvezőbbé válik az időjárás: ezeken a tájakon kevés felhőre és sok napsütésre számíthatunk. Ezzel szemben a keleti és északkeleti megyékben még a délelőtti órákban is borult maradhat az ég, bár a havazás intenzitása ott is fokozatosan gyengül, majd teljesen megszűnik.
A szél szerdán átmenetileg mérséklődik, az északnyugati, északi légáramlás ideiglenesen csillapodik. Az éjszaka második felétől azonban ismét erősödni kezd: először a Dunántúlon és az északkeleti régiókban élénkül meg, csütörtökön pedig már országszerte viharossá fokozódhat. A megerősödő szél következtében többfelé hófúvás alakulhat ki, helyenként erős hóátfúvásokra is készülni kell.
A hőmérsékletben jelentős területi különbségek várhatók. Az éjszakai minimumok általában mínusz 4 és mínusz 9 Celsius-fok között alakulnak, de a derült, szélvédett, vastag hótakaróval borított nyugati és délnyugati tájakon ennél jóval hidegebb is lehet. Ezeken a körzeteken akár mínusz 20 fok közeli értékeket is mérhetnek. Csütörtökön a nappali maximum hőmérséklet országszerte mínusz 6 és 0 fok között valószínű.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







