Mélyszegénységben élő emberek bankszámláit felhasználva mosta a pénzt a gyanúsított, szökés és befolyásolás veszélye miatt előzetesbe került.
Magyarországon 2,7 millió családi ház van. Energetikailag korszerűnek 5-10%-uk mondható, melyek energetikai korszerűsítést nem igényelnek, hiszen ezeket eleve a kor követelményeinek megfelelően építették, vagy már energiahatékonysági szempontból teljes körűen felújították azokat. Az épületek 5-8 %-a bontásra érett, vagyis rentábilisan már nem felújítható, vagy állapota okán nem igazán lakható. A magyarországi családi ház állomány megközelítőleg 15%-a már átesett valamilyen energetikai korszerűsítésen, azonban több mint 60%-ukra igen jelentős felújítás vár még. Budapesten és Pest megyében, valamint a megyei jogú városokban a korszerű, szigetelt családi házak aránya 10-15%-al magasabb az országos átlagnál.
Budapest, és Pest megye, Szeged, Debrecen, Győr, Pécs, Kecskemét családi házas övezeteiben található a legtöbb korszerű, szigetelt ingatlan. Ennek oka, hogy ezeken a településeken, országrészekben nagyobb a fizetőképes kereslet aránya és az itt élők számára megfizethetőbbek az energetikai célú beruházások.
Mikor lesz a teljes hazai családi ház és épületállomány korszerű?
A Knauf Insulation szakemberei szerint az építőipar kapacitás hiánya miatt belátható időn belül lehetetlen minden korszerűtlen családi házat felújítani akkor is, ha az anyagi források adottak. Magyarországon évente alig 20-25 ezer családi házat újítanak fel és szigetelnek tulajdonosaik. Ha ebben az ütemben halad továbbra is a megújulás, akkor a közel 1,8 millió energetikai korszerűsítésre váró családi házat 82 év alatt lehetne teljesen felújítani.
Felújítás vagy újépítés?
A családi házak energetikai korszerűsítése és felújítása az ágazatban tapasztalható súlyos munkaerő- és szakemberhiány miatt sokkal inkább reális cél lehet az ingatlantulajdonosok körében, mint az újház építése. A homlokzati szigetelés szakszerű kialakításával a fűtés számla átlagosan 35%-al csökkenthető, a befektetés ára akár 8-10 év alatt megtérülhet. A tetőtér szarufák közötti és alatti hőszigetelése, a padlásfödém leterítése üveggyapot táblákkal vagy tekercsekkel a legegyszerűbb, legköltséghatékonyabb, akár házilag is kivitelezhető energiatakarékossági beruházás, kifejezetten gyors megtérülési idővel.
- mondta Aszódy Tamás a Knauf Insulation Kft. ügyvezető igazgatója. "A fűtéskorszerűsítést pedig célszerű a hőszigetelés megléte és nyílászáró csere után megtervezni és kivitelezni, hiszen egy megfelelően szigetelt házba kisebb teljesítményű kazán is elegendő lehet" - tette hozzá a szakember.
Nem tudjuk miben élünk
Az Energia Mérnöki Nonprofit Zrt. által készített "Zöldotthon" felméréséből kiderül, hogy a családi házak tulajdonosai sok esetben nem tudják, nem ismerik, milyen adottságokkal rendelkezik az otthonuk. "A kutatásból jól látszik, hogy meglepő módon az építőipari kérdések iránt érdeklődők körében, nagyot ugrott a nők aránya, vagyis, egyre nagyobb szerep hárul rájuk egy-egy otthon, ház felújítása során" - mondta el Gulyás István vezérigazgató, aki egyben a Magyar Családi Ház Tulajdonosok Egyesületének vezetője is. "Többek között két fő kérdéskört vizsgáltunk. Az eredményekből kiderült van hová fejlődi az energetikai korszerűsítések terén" - tette hozzá a szakember.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A legnagyobb érdeklődést az energetikai korszerűsítés iránt az 1980 előtt épült házak tulajdonosai mutatták a zöldotthon tervező kitöltése során. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy ezek a házak vannak energetikailag a legrosszabb állapotban. A kapott válaszok egyértelműen megerősítették azt a tendenciát, hogy az ingatlan tulajdonosok nem vagy csak a legszükségesebb esetekben nyúlnak hozzá otthonaikhoz. A válaszadók 2/3-a nem tudja, vagy legalább 5 éve nem újította fel otthonát.
A szigetelt családi házak arányának regionális összehasonlításában sem állunk jól. Miközben a magyar családi házak 20%-a szigetelt, addig az 1,4 millió osztrák családi ház 80%-a, az 5 millió lengyel ház 59%-a, a 800 ezer szlovák családi otthon 35%-a, az 1,5 millió cseh ház 25%-a kapott a téli hideggel és a nyári hőséggel szembeni védelmet.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







