Mélyszegénységben élő emberek bankszámláit felhasználva mosta a pénzt a gyanúsított, szökés és befolyásolás veszélye miatt előzetesbe került.
Sorra nyitja a miniáruházakat, illetve az ún. "pop-up store"-okat Európa - és a világ - nagyvárosainak centrumában az IKEA. Az eddig főként az agglomerációra koncentráló bútoráruház piaci irányváltását látva kíváncsiak lettünk, mikor jelennek meg idehaza is a külföldi piacon már kipróbált egységekkel.
Sorra nyitja a miniáruházakat, illetve az ún. "pop-up store"-okat Európa - és a világ - nagyvárosainak centrumában az IKEA. Legutóbb például Zürich belvárosában debütált egy, az agglomerációs nagyáruházak koncepcióját erőteljesen felrúgó üzlet, de a 2015-ös piaci irányváltás óta már van hasonló egységük az Egyesült Királyság, Kanada, Norvégia, Olaszország, Japán, és Kína nagyvárosaiban is.
Bár a városszéli, nagyobb lakberendezési áruházak létjogosultságát nem lehet elvitatni, a fogyasztói igények növekedése/változása (a szezonális felfutás például kifejezetten a kisebb, célzottabb termékkörrel működő boltok felé terelheti a vásárlóközönséget) úgy tűnik, egyértelműen indokolja a váltást. A jelenség amúgy nem ismeretlen a hazai bútoráruházak piacán sem, az elmúlt időszakban több hasonló üzlet is megjelent a budapesti városszövet központi részén.
A nemzetközi cégek közül elsők között jelent meg Budapesten a H&M Home (pl.: Westend, Aréna), majd nem sokkal később a spanyol Inditex csoporthoz tartozó áruházlánc dekorációs egysége, a Zara Home (pl.: Aréna, Deák Ferenc u.) követte a piaci trendet. A kifejezetten lakberendezésre szakosodott áruházláncok közül pedig a KIKA döntött úgy, hogy meghódítja a belvárosi közönséget is; 2014 őszén nyitottak, Deco néven, a Nyugati téren. Mindezek fényében kíváncsiak lettünk, követi-e versenytársakat az IKEA, és megjelennek-e hamarosan a külföldi piacon már kipróbált egységekkel?
"Az IKEA hosszú távú célkitűzése, hogy közelebb kerüljön vásárlóihoz, hogy azok úgy és ott vásárolhassanak, ahogyan éppen igényük van. Ennek köszönhetően az egyes piacokon más és más megoldást tesztel a lakberendezési vállalat. A vásárlási élmény növelése érdekében az IKEA többcsatornás értékesítési modelljében mind a fizikai, mind az online térben szeretné a fent említett közelséget megteremteni, így bizonyos országokban, mint Magyarországon az IKEA új, fenntartható módon működő áruházat nyit, online szolgáltatásait fejleszti, míg más országokban olyan pop-up megoldással áll elő ahol az elsődleges cél az inspiráció átadása, a leggyakrabban vásárolt IKEA termékek árusítása vagy az online rendelt termékek átvétele" - reagálta a Pénzcentrum megkeresésére az IKEA Magyarország. Válaszukban leszögezték:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Hogy a "cseh-magyar-szlovák" koprodukció pontosan mit is takar (például közösen birtokolt franchise-jogok, esetleg közös beszerzési-, és ellátási lánc), egyelőre nem tudtuk meg. Ahogy azt sem, hogy az "előkészítési fázisban" lévő megoldásnál meghatároztak-e céldátumot. Bármi is lesz, reméljük a húsgolyoról és a filléres hot-dogról sem feledkeznek majd meg.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







