Mélyszegénységben élő emberek bankszámláit felhasználva mosta a pénzt a gyanúsított, szökés és befolyásolás veszélye miatt előzetesbe került.
Az Otthon-felújítási program - 50% önerő megléte esetén - akár 3 millió forint vissza nem térítendő állami támogatás elérését teszi lehetővé. Az önerőt akár hitelfelvétellel is ki lehet váltani. Egy friss felmérés most arra kereste a választ, hogy ez a lehetőség várhatóan milyen konkrét feladatok elvégeztetésére sarkallja a programban részt venni szándékozókat. A megkérdezettek harmada a belső tereket és a fürdőszobát újíttatná fel, bő negyedük a fűtési rendszert korszerűsítetné, illetve nyílászárókat cseréltetne. A családi házban élők számára kiemelten fontos még a tető szigetelése, felújítása.
A GKI lakossági felmérései, amelyek a lakás-felújítási és korszerűsítési terveinek, szándékainak és kilátásainak feltérképezését célozzák 2020 januárjától a Masterplast Nyrt. támogatásával készülnek. A jelen megkérdezés során megkérdezett lakossági minta 1000 fős, nem, életkor, lakóhely és iskolai végzettség szerint reprezentatív.
A tavaly októberben bejelentett, s idén januárban hatályba lépett Otthon-felújítási program rendkívüli érdeklődést váltott ki. A GKI és a Masterplast közös felmérése arra irányult, hogy a programban az elkövetkező két évben részt venni szándékozók várhatóan milyen konkrét feladatok elvégzését szeretnék részben állami támogatás segítségével finanszírozni.
A két legnépszerűbb cél a fürdőszoba, illetve a belső tér felújítása (ez utóbbi a belső fali, padló-, álmennyezeti burkolat cseréjét, felújítását, festését, tapétázását jelenti). A felmérés válaszadóinak valamivel több, mint negyede gondolkodik a külső nyílászárók cseréjében, illetve a fűtési rendszer korszerűsítésében. Lényegében minden ötödik válaszadó szeretne hőszigetelési és tetőfelújítási munkákat végeztetni. Ez utóbbi kivételével a fentiek lényegében minden ingatlantípusban élők számára népszerű elvégzendő feladatok. Mindemellett vannak különbségek a felújítási, korszerűsítési tervek esetében aszerint, hogy az adott háztartás milyen ingatlanban él.
A családi házakban élők számára - a fentebb említetteken túl - a kerítés építése, felújítása (az említési gyakoriság körükben 26%), a terasz, erkély, előtető felújítása és építése, illetve a napelemes vagy napkollektoros rendszerek kiépítése (17-17%) az átlagosnál jóval fontosabb. Emellett garázst szeretne építeni vagy felújítani 16%-uk. A tégla építésű társasházi lakások lakói között kiemelkedően magas a klímaberendezések beépítésének vagy cseréjének, az árnyékolástechnikai munkálatok, valamint a hang- és vízszigetelési feladatok említési gyakorisága (24, 21 illetve 14%). Az árnyékolástechnikai munkák elvégeztetése a panel-lakások lakói között is jóval népszerűbb az átlagosnál (13%).
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A fővárosiak csak a hang és vízszigetelési munkákat terveznek az országos átlagnál jóval magasabb arányban elvégeztetni. A nagyvárosok lakói esetében a belső terek felújítása kiemelten fontos, minden második válaszadó szeretne ilyen jellegű munkákat elvégeztetni. A kisvárosiak a víz, gáz, elektromos belső hálózatok, a fűtési rendszer és a kémények cseréje, a hőszigetelési feladatok, illetve a kerítéssel összefüggő munkák esetében aktívabbak az országos átlagnál. A községekben kiemelkedően népszerű a hőszigetelés, a külső nyílászárók cseréje, illetve a tetőfelújítás és szigetelés.
A klímaberendezések beépítése és cseréje, a napkollektor és napelemes rendszerek telepítése, cseréje, illetve a térburkolatok kiépítése esetében a legnagyobb jövedelemmel rendelkezők aktivitása kiemelkedően magas, jelezve, hogy ezeknek a munkáknak az elvégzése manapság is a luxus kategóriájába esik.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







