Fenyő Miklós szerette a Balatont, és Zamárdiban álló villáját igazi nyári menedékként alakította ki. Az épületet néhány éve vásárolta meg, majd építtette újjá.
Tegnap, március 8-án hazánkba is megérkezett az HBO Max. Az HBO Go-ról történő átállás, a megnövekedett érdeklődés ellenére is szinte zavartalanul lezajlott - tájékoztatta az HBO Magyarország a Pénzcentrumot. Az ügyfelek visszajelzése szerint mindössze pár kisebb technikai hibával találkozhattak az HBO GO korábbi ügyfelei, míg a legtöbb panasz arra érkezett, hogy az HBO GO-ban mentett kedvencek és előzmények mind elvesztek.
Tegnap végleg elköszöntünk az HBO GO alkalmazástól, hiszen hivatalosan is megérkezett az HBO Max Magyarországra is. Bár még pontos adatok nincsenek arról, hogy az első nap hányan töltötték le az új alkalmazást és próbálták ki azt, Pinczés Ádám, az HBO Magyarország PR managere szerint kifejezetten erős volt a forgalom, és nem történt nagyobb fennakadás az átállás során.
Pinczés Ádám a Pénzcentrumnak elmondta, hogy már régóta egyértelmű volt a social media felületek alapján, hogy az új platformot kifejezetten nagy érdeklődés övezi, ezért számukra nem volt meglepő, hogy tegnap egész nap és egész este folyamatosan frissítették az alkalmazást a felhasználók, ami a mai nap is erőteljes ütemben folytatódik.
Erős volt a forgalom. Azt tudom mondani, hogy várták már, hiszen a március 8-át régóta kommunikáltuk és volt egy várakozás a content és a platform iránt. Azt hozzá kell tennem, hogy tekintettel a nemzetiközi helyzetre igencsak visszafogtuk a kommunikációt az indulás környékén. Tehát nem egy ilyen fellengzős, ünneplős irányt választottunk, hanem inkább informatív, edukatív volt a kommunikációnk. Arra számítottunk, hogy biztosan lesznek olyanok, akik később fognak regisztrálni, és nem ez lesz a legfontosabb dolguk, hiszen most nem ez a legfontosabb történés a világban
– mondta Pinczés Ádám. Bár nem tapasztaltak az első napon kiugróan nagy hibákat, de 1-2 panasz ennek ellenére is beérkezett hozzájuk, de leginkább a contentek kapcsán, ugyanis sokan vártak olyan műsorokat is, amiket nem harangozott be az HBO Max.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A másik, annál inkább lényeges probléma már technikai volt, ugyanis többen jelezték, hogy a tabletek esetében nem mindig működött az alkalmazás megfelelően, de ezt ma reggelre már sikerült orvosolniuk.
Ami még sokkoló lehetett a régi előfizetők számára, hogy – tegkintve, hogy egy teljesen új platformról beszélünk – eltűntek az eddigi kedvencek és a már megkezdett filmeknél, sorozatoknál is újra meg kell keresnie a felhasználóknak, hol is tartottak.
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







