Zala vármegye egyes vidékein még most is megsütik a fumu nevű kalácsot a gyermekágyas anyáknak, családtagjainak – és ez csak egy a régi magyar gyermekváró...
Ezen a hétvégén lesz augusztus 20-a, az államalapítás ünnepe: ilyenkor legtöbben automatikusan a tűzijátékra asszociálunk, ám ez az esemény jóval túlmutat a magyarságtudat és a magyar állam ünnepén. Milyen történelmi eseményeknek voltak tanúi az őseink egy teljes évezreddel ezelőtt, mit érdemes tudnunk a honfoglalásról és az államalapításról? A történelmi kitekintés mellett szó lesz arról is, milyen pogány és keresztény népszokások jellemezték a korabeli magyarok életét, mivel töltötték dolgos napjaikat, és milyen ételek kerültek az asztalra ezer évvel ezelőtt – írja a HelloVidék.
Augusztus 20-a egyrészt Magyarország hivatalos állami ünnepe és nemzeti ünnepe, melyet az államalapítás és Szent István király emlékére hoztak létre, továbbá ekkor van az új kenyér ünnepe, ugyanis ilyenkor zárul le hivatalosan az aratási időszak, amit kenyéravatással ünneplünk (az idén learatott friss búzából sütnek kenyeret, ezt gyakran nemzeti színű szalaggal kötik át) – ezért nevezzük augusztust az új kenyér havának is.
Az ünnep történelmi háttere összetett: annak idején István király augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját tette ünneppé (ekkor tartott törvénynapot Fehérváron), országunkat Szűz Máriának ajánlva (egyébként a király maga is ezen a napon halt meg, 1038-ban). 15-ről 20-ra az ünnepet Szent László király tette át, ugyanis 1083-ban ekkor avatták Istvánt szentté, VII. Gergely pápa hozzájárulásával. A legendák szerint ezen a napon, mikor szentté emelték a királyt, testét épségben találták a koporsóban.
Ahogy minden ősi népnek, úgy a régi magyarságnak is megvoltak a különleges fogásai, azonban a korabeli ételekről mindenképpen tudnunk kell, hogy teljesen más konyhai alapanyagokból készültek, mint a mai klasszikus magyaros finomságok. A mai „hagyományos” ízek nagyban építenek a paprikára, a paradicsomra, a krumplira, a népies ételek közt rengeteg kukoricás fogás szerepel, ráadásul imádjuk az erőteljes, borsos fűszerezést is – azonban ezek közül az élelmiszerek közül egy sem volt jelen 1000 környékén a Kárpát-medencében.
Ha tetszett, amit olvastál, akkor a HelloVidék oldalán megtalálod a teljes cikket.
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







