Kezdetben olvasósaroknak készült, ám amikor a lánya és párja hazaköltöztek, a Kicsiházat nekiállt bővíteni, így született meg a felsőcsatári Miniház - mesélte Fehér Zoltán.
A Hyundai fejlesztőmérnökei egy forradalmian új technológiájú hibrid megvalósításán dolgoznak. A jármű meghajtásáról egy továbbfejlesztett polimerizált-lítium akkumulátoros és egy gázüzemű motor is biztosíthatja. A vállalat az autópiaci válság ellenére előre tekint és már az újgenerációs hibrid fejlesztésén dolgozik.
A világ ötödik legnagyobb autógyára a technikai munkálatokon túl már az autók összeszerelését végző gyáregységek felépítését is tervezi. Yang Woong-chul elnök célul tűzte ki, hogy az első Blue-Will sorozatba tartozó hibrid 2012-re a szalonokban is elérhető legyen. Az elnök nem titkolt vágya, hogy a Hyundai megelőzze a Toyotát és a Chevrolet gyárat a hibrid technológia fejlesztésében.
A hírek szerint az új modell méltó versenytársa lehet a Priusnak és bizonyos tekintetben meg is előzheti a konkurens modellt. A Hyundai hibrid néhány éven belül a kategória legtakarékosabb alternatív energiaforrások felhasználásával működő modelljévé válhat.

A bejelentést megerősítette a vállalat amerikai elnöke is, aki szerint a Blue-Will sportos megjelenése vonzóbb lehet a vásárlók számára, mint a konkurencia által kínált konzervatívabb modellek. A technikai fejlesztéseket a gyár dél-koreai egységeiben végzik, a versenyelőnyt fokozhatja, hogy az egyedi fejlesztések jogvédelem alatt állnak.
Az 1,6 literes közvetlen befecskendezésű négyhengeres erőforrás mellett egy kisebb lítium akkumulátoros elektromos motor felel az első kerekek meghajtásáért. A motor teljes teljesítménye eléri a 154 lóerőt, az elektromos motor önmagában 65 kilométer megtételére teszi képessé a járművet.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Hyundai a versenyképesség megőrzése érdekében a belső kialakításon is sokat dolgozik, a Blue-Will bevezetésével javulhat a márka megítélése és piacon betöltött pozíciója. A tervek szerint a hibrid projekt rövid időn belül nyereségessé válhat, a vásárlók bizalmát a csúcstechnológiával kívánják elnyerni.
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.








