-3 °C Budapest

Közpénzből repülünk olcsón a Malévon?

Pénzcentrum
2010. május 14. 10:02

A Malévet sok kritika érte a 100 eurós retúrjegyekért, mondván, ezek jóval önköltség alatti árak, ráadásul már közpénzből finanszírozza az akciókat a légitársaság. A cég vezérigazgató-helyettese szerint nem az akcióktól veszteséges a vállalat - írja a Népszabadság.

A Malév eladott jegyeinek tíz-húsz százalékát teszik ki azok az olcsó repülőjegyek, melyek miatt a konkurensek és a szakszervezetek is bírálják a légitársaság menedzsmentjét -mondta Karim Makhlouf, a vállalat kereskedelmi vezérigazgató-helyettese.

Természetesen a versenytársak is adnak költség alatti repülőjegyet, igaz, ehhez a hátteret nem az állami tulajdonos biztosítja, a szakszervezetek szerint azonban ez veszteséget okoz a cégnek, így a menedzsment megszorító intézkedéseit is támadják.

A légitársaság szerint azonban helyesen jártak el, hiszen a válság következtében a Malév utasszáma meredeken csökkenni kezdett, ám 2009 tavaszától, az akcióknak köszönhetően Európában is ritka módon sikerült megállítani a csökkenést.

Tavaly a jegyárbevétel még a 200 ezerrel emelkedő, 3,3 milliós utasszám ellenére is mintegy húsz százalékkal lett kevesebb, mint egy évvel korábban. Ezt a légitársaság hatékonyságnöveléssel próbálja ellensúlyozni, az első negyedévben az üzemelési költségeken 1,3 milliárdot, céges szinten pedig 3,3 milliárd forintot spóroltak.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

300 millió forintot spóroltak meg azáltal, hogy több országban megszüntették a kihelyezett értékesítést, a jegyeladás koordinálását profi, erre a területre szakosodott vállalkozásokra bízták. Jóval kisebb létszámmal működik a belföldi kereskedelmi osztály is, hiszen az internetes értékesítés aránya több mint harminc százalékkal emelkedett.

NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 18. 10:29