A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.
A Liget-projekt nyomán megújítják a környék infrastruktúráját is, növelik a tömegközlekedés kapacitását - írja a Világgazdaság.
Baán László projektvezető miniszteri biztos korábbi nyilatkozata szerint arra számítanak, hogy a Liget Budapest a jelenleginél lényegesen több látogatót fog vonzani, ez pedig szükségessé teszi a közlekedési hálózat fejlesztését is. A tervezett átalakítások között a kisföldalatti felújítása is szerepel, és a Liget Zrt. tájékoztatása szerint még egy új megállót is építenek a Hungária körúton.
Bíró Endre, a Budapesti Metróért Egyesület (Bume) elnöke elmondta, hogy csúcsidőben jelenleg a kisföldalatti kihasználtsága százszázalékos, illetve a feletti. Elmondása szerint a vonal műszaki állapota jelenleg nagyon rossz, az vetekszik a 3-as vonaléval.
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Másodfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat, hamarosan durva ónos eső csap le az országra
A nap folyamán az ország nagy részén borult idő várható, csak délnyugaton szakadozhat fel a felhőzet.








