0 °C Budapest
Elhagyatott, elavult, időjárásfüggő, romlott kis falusi kocsma

Letarolja az országot a brutális hőség: jobb felkészülni a jövő hétre

MTI
2025. július 13. 16:38

Kánikulával indul a jövő hét jellemzően 30 Celsius-fok feletti csúcshőmérsékletekkel, majd szerdán hidegfront érkezik, többfelé várható csapadék és a hőmérséklet is kissé visszaesik. A hét végére azonban visszatér a napos-gomolyfelhős idő és a 30 fok feletti csúcshőmérséklet - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.

Hétfőn a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés várható, de napközben főként az északkeleti tájakon, majd késő délutántól, estétől nyugat felől is lehet helyenként záporra, zivatarra számítani. A délnyugati szelet az ország délkeleti felén kísérhetik élénk lökések, másutt az északnyugatira forduló szél általában mérsékelt marad. Délutánra többnyire 29-34 fok közé melegszik fel a levegő.

Kedden a sok napsütés mellett időnként erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, elszórtan fordulhat elő zápor, zivatar. Az északnyugatira forduló szelet élénk, néhol erős, zivatarban átmenetileg viharos lökések kísérhetik. Hajnalban 12-20, délután 27-33 fok között alakul a hőmérséklet.

Szerdán északnyugat felől egyre vastagabb felhőtömbök érkeznek, amelyekből az ország több pontján valószínű kezdetben zápor, zivatar, majd eső is. Az északnyugati szél nagy területen megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharos lökések is előfordulhatnak. A minimum-hőmérséklet 13-20 fok között várható, míg a csúcsérték jellemzően 25-32 fok között valószínű, de a tartósabban felhős tájakon ennél több fokkal alacsonyabb is lehet.

Csütörtökön felhős időre van kilátás, majd nagyobb területen esély nyílik a felhőzet szakadozására, csökkenésére, de eső, zápor, zivatar többfelé előfordulhat. Az északnyugati szelet nagyobb területen erős széllökések kísérik. A minimum-hőmérséklet 13-19, a csúcsérték 20-27 fok között valószínű.

Pénteken sok napsütés várható fátyolfelhőkkel és erőteljes gomolyfelhő-képződéssel, helyenként lehetnek záporok, zivatarok. Az északi, északnyugati szél gyakran élénk, erős lesz. A hőmérséklet hajnalban 10-17, délután 22-28 fok között alakul.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Szombaton napos időre van kilátás gomolyfelhőkkel, és néhol zápor, zivatar előfordulhat. Az északnyugati szél megélénkül, időnként megerősödik. Hajnalban 10-16, délután 25-31 fok valószínű.

Vasárnap napos idő valószínű gomolyfelhőkkel, és néhol zápor, zivatar előfordulhat. A délies szél megélénkül, hajnalban 11-16, délután 28-33 fok valószínű.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?