Megcsúszáskor a pánikreakciók – például a hirtelen fékezés, kapkodó kormánymozdulatok vagy a reflexszerű ellenkormányzás – súlyosbíthatják a helyzetet.
Egy 41 éves magyar turista életét vesztette a Magas-Tátrában, miután egy megáradt hegyi patakba esett. A szlovák hegyimentő szolgálat (HZS) szombat délelőtt találta meg a férfi holttestét - közölte a Telex.
A HZS közleménye szerint október 24-én, pénteken reggel érkezett a segélyhívás a 112-es számon. A bejelentés egy 41 éves magyar turistáról szólt, aki a kijelölt turistaútról letérve próbált átkelni egy hegyi patakon. A heves esőzések miatt megáradt vízfolyáson való átkelés közben a férfi megcsúszott, a vízbe esett, és az ár magával sodorta.
A mentési műveleteket jelentősen nehezítették az időjárási körülmények. A szlovák hegyimentők a kedvezőtlen időjárás miatt nem tudtak helikoptert bevetni, ezért drón, telefonkereső eszköz és keresőkutya segítségével indultak a turista felkutatására. A mentésben lengyel hegyimentők is részt vettek.
Bár a keresőcsapat egy ideig még érzékelte a férfi telefonjának jelét, és a patak hosszú szakaszát átvizsgálták, péntek este a rossz időjárási viszonyok miatt fel kellett függeszteniük a keresést. A turista holttestét végül szombat délelőtt találták meg, miután a patak vízszintje csökkent, szemtanúk segítségével.
A szlovák hegyimentő szolgálat közleményében köszönetet mondott a szlovák hadseregnek és a lengyel kollégáiknak az együttműködésért, valamint kifejezte együttérzését az elhunyt férfi családjának.
Kimondta a budai luxushotel igazgatója: A vendéglátás régi működési modellje fenntarthatatlanná vált
Budapest turizmusa egyszerre küzd az Airbnb árnyomásával, a prémium vendégkör lassú érkezésével.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







