1 °C Budapest

Új autógyárak érkezhetnek hazánkba

Pénzcentrum
2007. július 16. 08:30

Új összeszerelő üzem építését vagy újabb kapacitás megszerzését tervezi a régióban a Ford, valamint a General Motors. A lehetséges helyszínek között szerepel Bulgária, Csehország, Lengyelország, Románia, Szlovákia, Szlovénia és Magyarország is - írja a Népszabadság.

A Ford és a General Motors nem csak zöldmezős beruházásokban gondolkodik: a GAZ és a Renault mellett mindkettő tárgyalt a román állam által birtokolt Daewoo megvásárlásáról. Ám a héten már csak a Ford maradt versenyben. Az amerikai konszern 675 millió eurót befektetne a craiovai üzembe, ahol évente 300 ezer Ford autót, valamint 300 ezer motort gyártana 2011-től, és a jelenlegi négyezres dolgozói létszámot nyolc-kilencezerre növelné.

A General Motorsnál többféle lehetőségen dolgoznak, helyet és partnert keresnek a térségben. Fő céljuk, hogy több kapacitáshoz jussanak valamelyik kelet-közép-európai országban, amelyikben egyébként jelentősek eladásaik, de bármelyik régióbeli ország szóba jöhet. Természetesen megvizsgálják meglévő, például a lengyelországi, oroszországi vagy ukrajnai gyáraik bővítésének lehetőségét, és majd mindezek ismeretében döntenek.

Ami már biztos, a General Motors Esztergomban gyártatja legújabb autóját: a Magyar Suzukinál ezért 164 ezerről idén 250 ezerre, jövőre pedig évi 300 ezerre nő a kapacitás, miközben bővül a termékpaletta: a Swift, az SX4-es és a Fiat Sedici mellett ősztől már sorozatban készülnek a legújabb kisautók: a Suzuki Splash miniből jövőre hatvanezer, testvérmodelljéből, az Opel és Vauxhall jelvényes Agilából évi nyolcvanezer gördül majd le a szalagról. A másfél évtizede Magyarországra települt Suzuki és Opel jelenleg is piacvezetők, és hosszabb távon is szeretnék megtartani pozícióikat.

Meglévő kelet-európai kapacitásait tovább bővíti az Audi, a Citroen, a Fiat, a Kia, a Hyundai, az Opel, a Peugeot, a Porsche, a Renault, a Skoda, a Suzuki, a Toyota, a Volkswagen is. A TT sportkocsik után az A3-as Cabrioletet is magyarországi üzemben gyártja az Audi.

NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 16. 16:32