-3 °C Budapest

Milliók várnak még gazdára

Pénzcentrum
2008. július 10. 16:00

A kutatás-fejlesztés és az innováció mindig nagyon fontos szerepet tölt be, ha gazdaságfejlesztésről, növekedésről van szó. Ennek megfelelően több pályázat is napvilágot látott, melyek erre a területre vonatkoznak. Lássuk, miből lehet válogatni!

Tervezetek

A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) a Nemzeti Technológiai Program 2. felvonásának előzetesét tette közzé. A program célja olyan k+f tevékenységek ösztönzése, melyek többek között valós piaci igényeken alapuló versenyképes termékek és szolgáltatások kifejlesztését eredményezik, a tervezésben és a végrehajtásban a vállalkozások vezető szerepet látnak el.

Emellett biztosítaniuk kell a hazai kutatóközösség utánpótlását, illetve megerősítését PhD hallgatók és fiatal kutatók projektbe történő bevonásának révén, ezen projektek jelentős saját és egyéb forrás bevonásával valósulnak meg. Pályázni 2008. szeptember 15-ig lehet majd a magyarországi székhellyel rendelkező jogi személyiségű gazdasági társaságoknak, szövetkezeteknek, külföldi székhelyű vállalkozások hazai fióktelepeinek, illetve jogi személyiséggel rendelkező non-profit szervezeteknek, költségvetési szerveknek, valamint a költségvetési szervek jogi személyiséggel rendelkező intézményeinek.

A vissza nem térítendő támogatás keretében legalább 200, de legfeljebb 1000 millió forintot lehet igényelni, amely felhívásonként, alapprogramonként és dedikált tématerületenként változhat.

OTKA pályázat

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) Bizottsága pályázatot hirdetett az alapkutatások támogatására, melyre pályázni az elektronikus felületen keresztül lehet, a végső határidő 2008. szeptember 5. és 15. között lesz, pályázattípustól (OTKA-K, OTKA-PD, OTKA-NK) függően.

NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?