A magyar Külügyminisztérium egymást követő figyelmeztetései jól mutatják, milyen hirtelen tudnak eszkalálódni a kartellháborúk.
Aggódnak a turizmusban érdekelt cégek Nagy-Britannia Európai Unióból való kilépési szándéka miatt - írja a Világgazdaság.
A napilap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján azt írta, hogy az Egyesült Királyság állampolgárai a legnagyobb utazók közé tartoznak a világon: 2015-ben csaknem 66 milliószor utaztak külföldre, 682 millió napot töltöttek el a célországokban, és 39 milliárd fontot (16 669 milliárd forintot) költöttek. Mint kiemelték: Európában a németek után ők költik a legtöbbet utazásaik során, így az európai turizmus számára nem mindegy, hogy a gyenge font hosszabb távon visszafogja-e a brit turisták vásárlóerejét.
A cikk szerint a magyar turizmust és vendéglátóipart is érzékenyen érintené a brit utazók elmaradása vagy költekezési hajlandóságának csökkenése. Bár tavaly a brit turisták kevesebb mint 1 százaléka kereste fel Magyarországot, a szigetországbeli turisták forgalmának növekedése a legdinamikusabb - írta a napilap, kiemelve: a brit látogatók száma 2010-hez képest kétharmadával, a vendégéjszakák száma háromnegyedével nőtt. A tavaly Magyarországra látogató 588 ezer brit turista összesen 72,3 milliárd forintot költött itt, vagyis egy utazó egy nap alatt mintegy 24 ezer forintot. A britek magyarországi turisztikai kiadásait tekintve - folyó áron - 2010-hez képest 87 százalékos emelkedést mért a KSH.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







