A gazdálkodó szervezetek vásárlása nyomán az első negyedévben 97 ezer munkavállaló jutott üdülési csekkhez, ez 23 százalékkal több, mint 2005 első három hónapjában. A csekkek személyenkénti átlagos értéke idén 35 ezer forint. Várhatóan az egész éves igénylés meghaladja majd a tavalyi 12 milliárdot.
A gazdálkodó szervezetek vásárlása nyomán az első negyedévben 97 ezer munkavállaló jutott üdülési csekkhez, ez 23 százalékkal több, mint 2005 első három hónapjában. A csekkek személyenkénti átlagos értéke idén 35 ezer forint. Várhatóan az egész éves igénylés meghaladja majd a tavalyi 12 milliárdot - írja mai számában a Napi Gazdaság.
A beváltott csekkek értéke 8 milliárd forintot tett ki tavaly, ez azonban csalóka lehet, mivel a kibocsátás dátumától számított egy éven belül lehet felhasználni a csekket. A hazai üdülési szokásokkal összhangban alakul a csekkigénylés és felhasználás időbeli ütemezése. Tavaly májusban érkezett a legtöbb (2 milliárd forintnyi) igénylés, a felhasználás pedig augusztusban tetőzött.
Az üdülési utalvány ma már felhasználható a belföldi szálláshelyeken, ezek éttermeiben, az utazási irodák belföldi programjai során, a helyközi tömegközlekedési eszközökön, kulturális és művészeti eseményeken, kiállításokon, fürdőkben, valamint korlátozott mértékben üzemanyag is vásárolható vele.
Az üdülési csekk adó- és járulékmentes funkcióján felül szociális igényeket is kielégít: munkavállalók, szövetkezeti tagok, családtagjaik, nyugdíjasok és más önálló jövedelemmel nem rendelkező személyek szociális célú kedvezményes üdülését segíti elő.
Az alapítvány azoknak biztosít adószámhoz kötött támogatást, akiknek havi átlagos bruttó jövedelme 85 ezer forint alatti, illetve havi nyugdíja legfeljebb 74 ezer forint. Az MNÜA számításai szerint az üdülési csekk rendszerén keresztül, közvetett módon mintegyx 18 milliárd forinttal támogatja a belföldi szolgáltatókat a költségvetés, és mintegy 3 milliárd forinttal aszociálisan rászorultakat.
FRISS HÍREK
Több friss hír
12:15
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. január 14. 12:52

Pénzcentrum | 2026. január 14. 12:30

Agrárszektor | 2026. január 14. 12:34





