12 °C Budapest

2012-ben nyílik az űrhotel: 835 millióba kerül majd a kiruccanás

2009. november 3. 11:02

2012-ben fogadhatja első vendégeit a világ legelső, űrben létesítendő hotelje. Akadnak persze kritikusok is, akik szerint ennyi idő alatt képtelenség befejezni a multi milliárdokba kerülő projektet.

A The Galactic Suite Space Resort névre hallgató projekt mögött egy barcelonai építésziroda áll, akik szerint egy három éjszakás tartózkodásért mintegy 3 millió eurót (835 millió forint) kell majd fizetniük a csillagközi utazóknak, ami tartalmaz egy nyolchetes tréninget is egy trópusi szigeten.

Az ott tartózkodásuk alatt a vendégek naponta 15-ször látnák a napfelkeltét, és nyolcvan percenként megkerülnék a földet. A Galactic Suite társaság vezérigazgatója szerint cége úttörő lesz ezen a teljesen új utakat nyitó piacon, és hamarosan az űrutazás a mindennapjaink része lehet.

"Egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a gyermekeink 15 év múlva az űrben töltik a hétvégéiket" - mondta el a Reutersnek Xavier Claramunt.

A most születő űrturizmus iparág egyik fontos állomása az Új Mexikóban épülő űrállomás, amelyet kifejezetten kereskedelmi céllal építenek, vagyis a fizetőképes turisták számára készül. Egy brit utazási iroda, a Virgin Galactic már jelezte, hogy idényt tartana a szolgáltatásokra, hogy mintegy 200 ezer dollárért (37 millió forint) kirepítse utasait a világűrbe.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A 2007-ben alapított Galactic Suite reméli, hogy hamarosan pályára állíthatja járművét - ők orosz űrhajót használnának, amit egy karibi szigeten épülő állomásról indítanának útra- mintegy 450 kilométerrel a föld fölött, 30 ezer óránkénti sebességgel, fedélzetén 4 utassal, és két űrhajóssal.

Eddig több mint 200-an érdeklődtek az út iránt, közülük 43-an már le is foglalták helyüket a szállodában. Sokan szkeptikusak azonban a projekt sikerét illetően, a legtöbben a szükséges beruházások fedezetét firtatják, Claramunt azonban elmondta, egy nevét titokban tartó milliárdos "űr-szerelmes" 3 milliárd dollárral támogatja a projektet.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. november 16. vasárnap
Ödön
46. hét
November 16.
A flamenco világnapja
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. november 16. 09:32