Kedden alakul meg a negyedik mobiltelefon-szolgáltató, a frekvenciapályázatot lezáró határozat szerint ugyanis a konzorciumi tagoknak, a Magyar Postának, az MFB Investnek és az MVM-nek a jogerőre emelkedéstől számított tíz napon belül kell megalapítaniuk az új céget - írja a Napi Gazdaság.
Az új társaságról részletek egyelőre nem ismertek, ezek a Magyar Posta korábbi közlése alapján a megalakulás után válnak nyilvánossá.
Szakemberek szerint az MVM hálózatának apportálásával az új társaság még nem tudja megkezdeni a szolgáltatást, ahhoz ugyanis elengedhetetlenek a bázisállomások. Az sem kizárt, hogy egy beszállítóval sikerül olyan megállapodást kötni, hogy az induláshoz szükséges beruházási összeget csak később kelljen kifizetnie az új társaságnak.
A jogerőre emelkedéstől számított 15 napon belül a pályázatok valamennyi nyertesének be kell fizetnie a frekvenciadíjat, ez a Vodafone-nál 15,6, a T-Mobile-nál 10,9, Telenornál 7,3 milliárd forintot jelent. Az állami szolgáltató 10 milliárd forintjával együtt csaknem 44 milliárd forint öt napon belül érkezik meg a büdzsébe.
![]()
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A magyar mobilpiacon az elmúlt időszakban nagyobb mozgásokat nem láthattunk, a három nagy szereplő piaci részesedése gyakorlatilag bebetonozódott. Az állami mobilcég megjelenése azonban jelentősen átrajzolhatja a képet, első körben az állami vállalatok és az állami alkalmazottak kerülhetnek át az új szolgáltatóhoz.
Az állami hátterű konzorcium igencsak ambiciózus tervekkel lép a hazai mobilpiacra, azzal számolnak, hogy a főként adatátviteli szolgáltatást nyújtó cég 2017-re előfizetőszámban 11 százalékos piaci részesedést szerez, bevétele azonban piaci súlyához képest arányaiban jóval nagyobb is lehet.








