A dunaföldvári vásár 202-ban is minden hónap 3. vasárnapján lesz márciustól novemberig.
Bevallása szerint egy budai luxusvilla árát költötte el teljesen felesleges holmikra Tóth Vera. A Megasztár első évadának győztese így dolgozta fel a hirtelen jött gazdagságot, de ez idő alatt sokan kihasználták. Végül pszichológusa nyitotta fel a szemét, ma már nem veri el a pénzét szükségtelen dolgokra.
Kedves voltam, velem bármit meg lehetett csinálni, sokan egyszerűen baleknak néztek és kihasználtak
- idézte a Blikk az énekesnőt.
Volt időszak, amikor szórtam a pénzt. Amikor az ember jön a csóriságból, majd megkapja az első fizetését, ami klasszisokkal magasabb, mint az apámé vagy az anyámé, akkor az azért egy furcsa érzés. Emlékszem, amikor az első turném volt, nem sokkal a Megasztár után, akkor az egyik fellépésre menet bementünk a helyi hipermarketbe. Mindent megvettem, ami a kezem ügyébe került, mert megtehettem. Azt sem felejtem el, hogy jött velem az akkori vokalistám, aki kinézett egy felsőt ott magának, és még azt is megvettem neki. Évekig ment ez, szerintem egy budai luxusvilla árát elköltöttem így, amit most már nagyon bánok
- mondta Tóth Vera, aki ma már megtanult bánni a pénzzel, és jobban kezeli a barátokat is. Hosszú ideig járt pszichológushoz, aki felnyitotta a szemét. "évekig kihasználtak, visszaéltek a jóindulatommal. A pszichológusom mondta, hogy szeretetkoldus voltam."
NEKED AJÁNLJUK
Gigateszten 37 márka fej- és fülhallgatói: ezek most a legjobb vételek, ha minőségit akarsz magadnak
37 márka 124 fej- és fülhallgatóját – 91 fülhallgató, 33 fejhallgató – vizsgálta a Tudatos Vásárlók Egyesülete.
FRISS HÍREK
Több friss hír
NAPTÁR
Tovább
2026. január 12. hétfő
Ernő
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. január 12. 09:15

Pénzcentrum | 2026. január 12. 09:01

Agrárszektor | 2026. január 12. 08:59





