A játékokat elhasználódás után sokan a kommunális hulladékba dobják, nem is gondolva az elektromos alkatrészekre.
Összeállították a 2021-es nyár legnépszerűbb fiús és lányos játékainak toplistáját. A közel 1300 szülő véleménye alapján kialakult rangsor élén buborékfújó fűnyíró és egy síró babafigura áll. Ugyanakkor mellettük töretlen az érdeklődés a szabadtéri játékok, csúszdák, hinták és labdák iránt is.
A TM Toys közel 1300 szülő válasza alapján állította össze az idei nyár legnépszerűbb játékainak toplistáját. A játékforgalmazó elsőként a kiskereskedelmi partnerek visszajelzései alapján szűkítette a listát, majd a szülőket kérdezték arról, hogy a megversenyeztetett termékek közül melyik játékok a legkedveltebbek. Mindezt két rangsorban adták közzé: külön keresték a lányok és a fiúk kedvenceit.
A lányos játékok versenyzői közül a Cry Babies Magic Tears Gold edition lett az első helyezett. A márka gyűjthető babákból áll, amelyek figurái sírnak, könnyeikre pedig a cumijuk a gyógyír. A babákat azért is övezi nagy siker és népszerűség, mert azonos címen egy internetes sorozat is készült hozzájuk, ami a YouTube-on milliós nézettségszámokat ér el. A lányok kedvenc játékainak képzeletbeli dobogós második helyére az I love VIP Pets került, a bronzérmet pedig a Kindi Kids babák nyerték el.
A fiú játékok közül a legnépszerűbb a FruBlu buborékfújó fűnyíró lett. A gyártó szerint a termék a különleges folyadékának köszönheti nagy sikerét, amivel óriás méretű buborékokat lehet fújni. A fűnyíróval a kisgyerekek sokszor utánozzák a szüleiket fűnyírás közben, miközben buborékokkal terítik be a kertet. A fiús játékoknál az ezüstérmet a Laser X játékfegyver nyerte el, a bronzérmet pedig a Boom City Racers autói kapták.
A legnépszerűbb játékokat kereső szavazás célja a cég szerint az volt, hogy segítsenek olyan izgalmas termékeket találni a szülőknek, amelyekért szívesen teszik le a gyerekek a digitális eszközöket. Bár sok anyukának és apukának sajnos egyre nagyobb fejfájást okoz kicsik telefonoktól, tabletektől és tévéképernyőktől való elszakítása, a nyár jellemzően kevesebb képernyőhasználattal jár.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában






