Az új üzletek nemcsak a nagyvárosokban, hanem az agglomerációs övezetekben és a kisebb településeken is megjelennek majd.
Hatalmas változás a magyar boltok polcain: ezt mindenképpen tudnod kell ezekről a konzervekről
Megjelent az első fecske Magyarországon, a vállalat az ukrán háborús helyzetre hivatkozva több konzerv-ételében kényszerül receptváltoztatásra, a napraforgóolajat sertészsírra cserélik.
Lassan bekövetkezik, amit már néhány hónapja pedzegetnek: bizonyos élelmiszer-alapanyagokból akkora a hiány, hogy a gyártóknak nem lesz más választásuk, változtatniuk kell a receptúrájukon. Az első fecske már meg is jelent, a Nébih oldalán már olvasható is az ’Élelmiszer-összetevő helyettesítőben’, hogy a Szegedi Paprika Zrt. több termékét is bejegyeztette, nevezetesen az összetevők közül minden esetben sertészsírra cserélnék a napraforgóolajat.
A változtatás egyelőre 21 terméket érint a vállalatnál, olyan ételeket mint a konzerves babfőzelék lecsókolbásszal, töltött káposzta, húsgombóc paradicsom mártásban vagy éppen a lencsefőzelék kolbásszal. Ezekben az élelmiszerekben tehát a vállalat saját közlése szerint
a jelenlegi Ukrán háborús helyzet miatti alapanyag beszerzési problémák szükségessé teszik, hogy a Szegedi Paprika Zrt. által gyártott készétel konzerv termékek esetében a napraforgó étolajat helyettesítsük.
Ez azonban valószínűleg nem csak ezt az egyetlen vállalatot fogja érinteni, az idő előrehaladtával és a háború elhúzódásával tömegesen jelenhetnek meg olyan gyártók, akik kényszerűségből kénytelenek lesznek ideiglenesen vagy akár tartósan változtatniuk a receptjeiken, és a napraforgóolaj helyett valami mást használni. Ezt erősíti meg az, hogy a Pénzcentrumnak áprilisban Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke elmondta,
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Magyarországon is folynak már az egyeztetések az egyes alapanyagok, mint a napraforgóolaj kiváltásáról.
A receptúrák változása tehát akár tömegesen is várható, azonban ez a változás nem egyik napról a másikra fog megtörténni, hiszen a minőséget ugyanúgy tartani kell. És a hatóságnak is el kell számolni azzal, pontosan milyen összetevőkből készülnek az emberi fogyasztásra alkalmas, biztonságos élelmiszerek.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







