Bár a legutóbbi inflációs adatok kapcsán főként a brutálisan dráguló termékek kerültek reflektorfénybe, a KSH számait böngészve egészen más történetek is kirajzolódnak.
Újabb élelmiszerlánc szállt be durván a vajháborúba: ők most 45 százalékkal csökkentették az árat
Az Aldi, a Lidl és a Penny Market után most úgy látszik, hogy az Auchan is beszállt a kibontakozóban lévő nagy vajháborúba. Ők most 45 százalékkal csökkentették a 200 grammos sajátmárkás vajuk árát. A vásárlók örülhetnek a láncok viaskodásának.
A hét arról szólt, hogy a boltok totális vajháborút indítottak. A sort az Aldi kezdte még hétfőn, majd követte őt a Lidl is. Előbbi 20, utóbbi 21-25 százalékkal csökkentette vajai árát. Ezekután a Penny Market is úgy gondoltam, meglovagolja a hypeot, és ők is tartós, 20-25 százalékos vajárcsökkentést jelentettek be.
Most pedig itt az újabba versenyző: az Auchan. Áruházban készült képünk szerint a francia hiper is beállt a sorba, és a 200 grammos sajátmárkás vajuk árát 599 forintra vitték le. Ez korábban 1 099 forintba került, szóval a csökkentés mértéke nem kevesebb, mint 45 százalék. Érdekes, hogy a 100 grammos vaj a hiperben 549 forintba kerül, szóval 50 forinttal drágábban dupla annyit lehet belőle vásárolni.

-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







