Az elmúlt négy évben látványosan elszakadt egymástól az új autók ára és az átlagkeresetek növekedése Magyarországon.
Borzalmas hagymakatasztrófa jöhet tavasszal Magyarországon: erre kell készülni a boltokban, piacokon
Akár 800 forint is lehet a vöröshagyma kilója tavaszra – adta hírül az RTL Híradó.
Tavaszra becslések szerint 50-60 százalékkal drágulhatnak meg a hagymafélék Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy a vöröshagyma kilója 700-800 forint is lehet, de a különlegesebb hagymafélék a kilónkénti 1000 forintos árat is elérhetik – derült ki a csatorna riportjából. Egy termelő is beszélt a híradónak, szerinte a tavalyi aszály miatt jóval kevesebb zöldséget tudtak betakarítani.
Ráadásul a hazai termőföldek termése a hazai fogyasztás már nem fedi le, ezért többet kell az import felé nyúlni. Varga István a Fruitveb szakmaközi szervezet alelnöke a híradóban azt is elmondta, hogy az import termékek beszerzése is jócskán megdrágult.
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







