A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság késedelem nélkül felvette a kapcsolatot az érintett vállalkozással.
Drasztikus bejelentés a Tescótól: ezekből az akciós termékekből nem lehet korlátlanul vásárolni
Korlátozták a maximálisan vásárolható mennyiséget a kötelező akciózással érintett húsok esetében a Tescóban. A boltlánc a Pénzcentrum kérdésére közölte, hogy erre azért volt szükség, hogy minden vásárlót ki tudjanak szolgálni. Viszont a többi, exárstopos termék esetében jelenleg semmilyen korlátozás nincs érvényben.
Az árstop kivezetése után is maradtak a mennyiségi korlátozások bizonyos termékek esetében az Auchan mellett a Lidl-ben és a Spar üzleteiben is - derült ki, miután a Pénzcentrum körkérdést küldött a hazai boltláncoknak. Most a Tesco válaszai is befutottak, mutatjuk, mik az aktuális szabályok az üzleteikben.
A Tesco három exárstopos terméket, a csirkemellfilét, a csirkefarhátat és a sertéscombot kínálja a beszerzési árhoz képest legalább 15 százalékkal alacsonyabb áron különböző kiszerelésekben, ráadásul a rendeletben előírt időpontnál két nappal hamarabb, már augusztus 1-jétől. A kiválasztott akciós termékkategóriákban a pultos csirkemell, a pultos csirkefarhát és a pultos sertéscomb jelenleg piacvezető áron érhető el üzleteinkben
- közölték kérdésünkre.
A kötelező akciós sertés- és baromfihúsnál jelentős forgalomra számítanak, így annak érdekében, hogy minél több vásárlót ki tudjanak szolgálni, erre a két termékkategóriára mennyiségi korlátozást vezettek be az alábbiak szerint:
- Pultos csirkemellfilé friss: 6 kg
- TS csirkemellfilé 500g vg: 2 db
- Tanyasi csirkemellfilé tálcás: 2 kg
- GMO mentes csirkemellfilé: 2 kg
- Sertéscomb csontnélküli vákuumcsomagolt: 2 kg
- Pultos bőrös comb: 4 kg
- Pultos sertéscomb: 6 kg
- Pultos friss csirkefarhát aprólék: 1 kg.
Hozzátették: a további 6 exárstopos termékkategória termékeit a jogszabályban előírtaknak megfelelően azon az áron kínálják, amelyen szállítóiktól beszerzik őket.
Erre a 6 termékkategóriára jelenleg nincs mennyiségi korlátozás a Tescónál.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A vállalat válaszában azt is kifejtette, hogy július 18. és július 31. között eltörölték a mennyiségi korlátozást az árstopos liszt, olaj, tojás és UHT tej termékeken. Így – többek között ennek az intézkedésnek köszönhetően – már az árstop vége előtt tapasztaltak forgalomemelkedést.
A fentieken túl az eltelt idő rövidsége miatt hosszabb távú trendet egyelőre nem tudunk meghatározni, néhány hét elteltével már több információ áll majd a rendelkezésünkre. A volt árstopos termékek esetén az ellátás folyamatos vállalatunknál
- válaszolták arra a kérdésünkre, hogy mik a tapasztalatok az árstop kivezetése óta a forgalom tekintetében az érintett termékeknél.
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







