0 °C Budapest
Élelmiszervásárlás egy modern szupermarketben

Gyászos képet festenek a magyar boltok: rengeteg vásárló szenved a drágulástól, messze még a fellendülés

2025. augusztus 6. 14:32

Bár júniusban éves alapon 3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Magyarországon, a szektor szereplői szerint messze nem egyértelmű a fellendülés. Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint a növekedés mögött továbbra is vásárlói bizonytalanság húzódik meg, amit az is jelez, hogy a volumennövekedés még mindig elmarad a reálbérek emelkedésétől.

A júniusi forgalom közel fele továbbra is az élelmiszer- és vegyes boltokhoz kötődik, azonban a kisebb szaküzletek növekedése jóval szerényebb volt, mint a nagy láncoké. Ennek hátterében az OKSZ szerint az árrésstop torzító hatása is állhat, amely különösen a kisebb, alacsonyabb mozgásterű boltokat sújtja.

A kereskedők ugyanakkor hangsúlyozzák: a boltok nem okolhatók az áremelkedésekért. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) korábbi vizsgálatai alapján sem a tej, sem a tojás esetében nem volt kimutatható a kiskereskedelmi árrés növekedése. A valódi drágulás mögött a beszállítói költségek emelkedése áll – különösen az energia, a munkaerő és a termékdíjak terén.

A vásárlók 75 százaléka inflációtól szenved

Az OKSZ által hivatkozott reprezentatív felmérés szerint a lakosság háromnegyede súlyos élelmiszer-inflációt érzékel, azaz az árrésstop nem hozta meg a kormány által várt eredményeket. A vásárlók továbbra is visszafogottan költenek, különösen a kisebb boltokban.

Mindezek tetejébe újabb és újabb terhek sújtják a kiskereskedőket. Ilyen például:

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

  • az árrésstop,
  • a kiskereskedelmi különadó, amely valójában 31,5 százalékos effektív áfát jelent,
  • a MOHU által meghatározott hulladékkezelési díjak,
  • valamint a plázastop tervezett kiterjesztése, ami korlátozná az üzlethálózatok terjeszkedését, még akkor is, ha csak bérelni szeretnének kereskedelmi ingatlant.

Kozák Tamás, a szövetség egyik szakértője szerint ezek az intézkedések egyrészt drágítják a működést, másrészt elszívják a forrásokat a fejlesztések elől. Így egyre nehezebb hatékonyságot javítani, és egyre ritkábbak és kisebbek lesznek az akciók is – pedig ezek különösen a leginkább árérzékeny vásárlók számára jelentenének segítséget.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?