Oroszország felkészült a nukleáris fegyverek korlátozását szabályozó egyezmény lejáratára, a világ újra különösen veszélyes lehet.
Oroszország elkerülhetetlen vereségével végződne a NATO akármelyik tagállama ellen intézett orosz támadás - jelentette ki Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön a varsói parlament alsóházában a lengyel diplomácia idei céljait ismertető beszédében. Korábban az orosz külügyminiszter-helyettes fenyegetőzött azzal, hogy lengyelországi objektumok is célponttá válhatnak.
Sikorski szerint nem a Nyugatnak kell aggódnia az esetleges összeütközéstől Oroszországgal, hanem fordítva. Erre nem azért érdemes emlékeztetni, hogy veszélyérzetet keltsünk az oroszokban, hanem azért, hogy megmutassuk: Oroszország támadása az észak-atlanti szövetség akármelyik tagja ellen Moszkva "elkerülhetetlen vereségével érne véget" - jelentette ki a lengyel diplomácia vezetője a szejmben.
Aláhúzta: a NATO védelmi szövetség. Rámutatott: a szövetség katonai képességei háromszor nagyobbak Oroszországéinál, a NATO-országok légiereje háromszor nagyobb, a haditengerészet négyszer nagyobb állománnyal rendelkezik.
Az Ukrajnával szembeni orosz agresszió "megrázta a világ eddigi rendjét", most "egyszerű alternatíva előtt állunk": vagy "Ukrajna keleti határán túl állomásozó, legyőzött orosz hadsereggel" lesz dolgunk, vagy "győzelmes (orosz) hadsereggel Lengyelország keleti határán" - fogalmazott Sikorski. Reményét fejezte ki, hogy "a civilizált világ erőfeszítéseinek köszönhetően Putyin elveszíti a háborút".
Hangsúlyozta: Lengyelország kész együttműködni "egy, nem birodalmi (ambíciójú) Oroszországgal", amely tiszteletben tartja más nemzetek önrendelkezési jogát. Az ilyen Oroszországot Alekszej Navalnij meggyilkolt orosz ellenzéki vezető és más politikai foglyok jelképezik a miniszter szerint.
Elmondta továbbá: Oroszország hazudik az Ukrajna egyes részeinek annektálására irányuló állítólagos lengyel tervekről. "A Donyec-medence - az Ukrajna, Krím - az Ukrajna" - utalt az Oroszország által annektált területekre, majd az egykor Lengyelországhoz tartozó, jelenleg ukrán földekről elmondta: "Lviv - az Ukrajna, Volhínia, az egykori Kelet-Galícia - az is Ukrajna". "Lviv sze Ukraina" - nyomatékosította ukránul is.
Aláhúzta egyúttal: a lengyelek nem feledkeznek meg "fájdalmas múltbeli eseményekről", és a történelmi igazság keresésében együttműködést várnak el az ukrán féltől.
Kitérve a 2025 első felében esedékes lengyel soros EU-elnökségre, Sikorski a szélesen felfogott biztonságot nevezte az elnökség fő prioritásának. Az EU-nak reagálnia kell a megjelenő válságokra, ezért Lengyelország támogatni fogja az unió "realista reformját" - jelentette ki. "Nem vagyunk meggyőződve, hogy ehhez elkerülhetetlen az alapszerződések módosítása" fogalmazott, hozzátéve: nem kizárható viszont, hogy a tagállamok egy része ettől teszi függővé az uniós bővítést.
A reform legvitatottabb része lehet, ha bizonyos területeken megszüntetnék az egyhangú döntéshozatalt - vélekedett. Felvázolva lehetséges új megoldásokat, kijelentette: amennyiben az EU "több mint 30 tagú hatalommá" akar válni, "hatékonyabb döntéshozatalra van szüksége".
A transzatlanti együttműködés is az elnökség egyik prioritása lesz - jelentette be Sikorski. Kiemelte az Egyesült Államok szerepét a lengyel hadsereg korszerűsítésétben.
Varsó támogatja az európai gyorsreagálású erők létesítését is, amelynek első eleme 2025-ig érne el műveleti készségét - folytatta. Az 5-10 ezer fős "európai légió" az EU-tagállamok állampolgáraiból állna össze önkéntes alapon, működését "az uniós költségvetéssel azonos elvek szerint" finanszíroznák - fejtette ki.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az EU-ban Németország és Franciaország a legfontosabb partnerei Varsónak - jelentette ki Sikorski. "Legközelebbi szövetségesnek és barátnak" a skandináv és a balti országokat nevezte, valamint Romániát és Csehországot.
Jelezte: Lengyelország kétoldalú és többoldalú formátumokban tovább fogja fejleszteni a kapcsolatokat azokkal az országokkal, amelyekkel egy időben csatlakozott a NATO-hoz és az EU-hoz.
A bevándorlásról szólva Sikorski átlátható európai migrációs stratégia kialakítását nevezte szükségesnek. Úgy látta: a törvényes és ellenőrzött migráció hasznos lehet a bevándorlók és a befogadó országok számára egyaránt. "A migrációhoz való jog viszont nem tekinthető emberi jognak, ezért a migrációt szabályozni kell" - jelentette ki a külügyminiszter.
Az oroszok sem finomkodnak
Korábban a Pénzcentrum is megírta, hogy Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes arról beszélt, katonai célponttá válnak Oroszország számára a NATO-országok állandó jelleggel Lengyelországba telepítendő nukleáris objektumai.
A diplomata szerint a NATO-országok közös nukleáris misszióinak közeledése az határhoz felerősíti az Oroszországi Föderációt érő fenyegetést. "Nem is beszélve az állandó telepítésről, amiről a forrófejűek Varsóban szintén elkezdtek beszélni" - mondta Rjabkov.
Az orosz külügyminiszter-helyettes "alakuló történetnek" nevezte a NATO nukleáris létesítményeinek lengyelországi telepítéséről szóló vitát. Hangsúlyozta, hogy Moszkva figyelemmel kíséri, ahogy "a lengyel végrehajtó hatalom különböző elemei, és nem csak azok, miként alakítják ezt a témát belső diskurzusukban".
Címlapkép: MTI/EPA/Martin Divisek
Brutális orosz támadás után óriási a vészhelyzet Ukrajnában: több százezer ember fűtés nélkül maradt
A nagyszabású támadás olyan időszakban történt, amikor az éjszakai hőmérséklet mínusz 23 Celsius-fokra süllyedt.
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
A legrosszabbra is fel kell készülnie Magyarországnak: így látják a gazdasági növekedést a szakértők
A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







