Öt nyugat-európai ország és Japán közös közleményben fejezte ki készségét a biztonságos hajózás helyreállítására a Hormuzi-szorosban.
A Hamasz palesztin terrorszervezet két új propagandavideót tett közzé, amelyen a 64 éves Keith Siegel és a 46 éves Omri Miran látható. Ez az első alkalom október 7-e óta, hogy életjelet adtak a magyar-izraeli származású édesapáról.
Omri Mirant 204 napja rabolták el az otthonából, két kislánya és felesége mellől. A most közzétett felvételt a Hamasz egyfajta pszichológiai hadviselésnek szánja, a 3 perces videóban Omri és a másik túsz azonosítják magukat, és arról beszélnek, hogy reménykednek az újabb túszalkuban, hogy minél hamarabb a többi tússzal együtt haza tudjanak érni épségben - írja a hetek.hu. Habár a felvétel időpontjáról nem tudunk, az egyik túsz beszél a zsidó húsvét ünnepéről, ezért lehet feltételezni, hogy azt nemrégiben rögzíthették.
A felvétel közzététele után a túszok családjai egy olyan közleményt adtak közzé, amelyben bírálják az izraeli kormányt, hogy a katonai nyomás ellenére nem tudták hazahozni a szeretteiket. "Izrael államának választania kell: a túszok vagy a háború" - olvasható a közleményben. A hozzátartozók szerint a gázai övezet déli részén található Rafah városába való behatolása a túszok életét veszélyezteti.
A Hamasz túszokkal forgatott propagandavideóinak visszatérő eleme egyébként, hogy a Netanjahu-kormányt kritizálják és annak leváltását követelik. A pszichológiai hadviselés részének tartják az izraeli elemzők, hogy ezzel akarnak társadalmi feszültséget hozni Izraelben, hogy nyomást gyakorolva a kormányra lélegzetvételhez tudják juttatnia a gázai övezetben jelentős veszteségeket szenvedő terrorszervezetet.
Omri Miran feleségével a Hetek is készített interjút, ebben az édesanya elmesélte az ominózusnap drámai történéseit és azt is, hogyan várják haza apjukat a kislányai. Lisaj nem olyan régen Budapesten is járt, ahol a magyar kormány tisztviselőivel is találkozott, valamint ellátogatott a Hit Gyülekezetébe is.
Sarokba szorította az Egyesült Államok Japánt: veszélyes háborús paktumot akar rákényszeríteni Trump
Csütörtökön a Fehér Házban találkozik Donald Trump amerikai elnök és Takaicsi Szanae japán miniszterelnök.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







