Amerikai és iráni tisztviselők ma Ománban találkozhatnak, a két ország közötti feszültség már a katonai összecsapás veszélyét vetíti előre
Oroszország indította el a háborút, ezért neki is éreznie kell annak következményeit - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön.
Erről az államfő esti videóüzenetében szólt, miközben az ukrán erők harmadik napja hajtanak végre katonai műveleteket az oroszországi Kurszki területen - írta az Ukrajinszka Pravda hírportál. "Ma már három jelentés érkezett (Olekszandr) Szirszkij főparancsnoktól: pontosan olyanok, amelyekre államunknak most szüksége van" - mondta Zelenszkij. "Hálás vagyok minden harcosnak, minden katonának és parancsnoknak, aki biztosítja állásaink védelmét és védelmi feladataink teljesítését. Az ukránok tudják, hogyan érjék el céljaikat" - fogalmazott.
Az elnök leszögezte, hogy nem az ukránok választották céljaik eléréséhez a háborút. "Oroszország háborút hozott a földünkre, és éreznie kell a következményeit annak, amit tett" - mondta. Szavai szerint minél nagyobb nyomás nehezedik Oroszországra, annál hamarabb lesz béke. "Igazságos béke jogos erő alkalmazásával" - tette hozzá.
Zelenszkij tájékoztatott arról, hogy Rusztem Umerov védelmi miniszter jelentését is meghallgatta az ukrán hadsereg fegyver- és felszerelésellátásáról, valamint Vaszil Maljuk, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) főnöke is beszámolt neki a szolgálat munkatársainak az orosz szabotázsok és az országon belüli merényletkísérletek elleni fellépésükről.
Brutális orosz támadás után óriási a vészhelyzet Ukrajnában: több százezer ember fűtés nélkül maradt
A nagyszabású támadás olyan időszakban történt, amikor az éjszakai hőmérséklet mínusz 23 Celsius-fokra süllyedt.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







