Emmanuel Macron francia elnök legfőbb tanácsadója kedden Moszkvában tárgyalt orosz tisztviselőkkel Ukrajnáról.
A spanyol főváros vezetése úgy döntött, hogy betiltja a mobilalkalmazásokon keresztül bérelhető elektromos rollerek használatát. A döntés hátterében az áll, hogy a város három engedélyezett üzemeltetője nem tartotta be a forgalomkorlátozásra és parkolás-ellenőrzésre vonatkozó előírásokat - írta a The Guardian.
José Luis Martínez-Almeida, Madrid polgármestere csütörtökön jelentette be, hogy októbertől visszavonják a Lime, a Dott és a Tier Mobility engedélyét. A város egyelőre nem tervezi új engedélyek kiadását más üzemeltetőknek.
A piac képtelennek bizonyult arra, hogy megfeleljen a polgármesteri hivatal által a polgárok legmagasabb szintű biztonsága érdekében meghatározott követelményeknek
- áll a közleményben.
A roller-megosztó rendszerek világszerte ellenérzéseket váltottak ki a városokban, főként a felelőtlen vezetés és a szabálytalan parkolás elharapózása miatt. Párizs például tavaly, nyilvános konzultációt követően tiltotta be az e-rollerek bérlését.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Madrid még 2023 májusában szabályozta az e-rollerek bérleti piacát. Az amszterdami székhelyű Dott, a német Tier Mobility és az amerikai Lime kapott engedélyt egyenként 2000 roller üzemeltetésére. Az üzemeltetőknek hozzáférést kellett biztosítaniuk adataikhoz a városvezetés számára, valamint olyan technológiát kellett bevezetniük, amely szabályozza a rollerek használatát és parkolását.
A közlemény szerint az üzemeltetők nem teljesítették ezeket a feltételeket. A cégeknek 20 nap áll rendelkezésükre a fellebbezésre. A Dott, a Lime és a Tier egyelőre nem reagált a megkeresésekre.
Brutális orosz támadás után óriási a vészhelyzet Ukrajnában: több százezer ember fűtés nélkül maradt
A nagyszabású támadás olyan időszakban történt, amikor az éjszakai hőmérséklet mínusz 23 Celsius-fokra süllyedt.
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
A legrosszabbra is fel kell készülnie Magyarországnak: így látják a gazdasági növekedést a szakértők
A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában








állomástól több kilométerre lévő célpontig!