Bírói elfogultság megállapítása miatt újraindult a 2019-es Hableány-hajókatasztrófa büntetőpere a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.
Sokkoló videó látott napvilágot az óriási repülőgépbalesetről: 2-en élték túl, 179-en meghaltak
Helyi idő szerint 9 óra 7 perckor a koreai Jeju Air járata leszállás közben letért a kifutópályáról és kerítésfalnak ütközött a Szöultól mintegy 288 kilométerre délnyugatra fekvő Muan nemzetközi repülőtéren. A balesetnek két túlélője lehet, és mintegy 179-en veszíthették életüket.
Helyi idő szerint 9 óra 7 perckor a koreai Jeju Air járata leszállás közben letért a kifutópályáról és kerítésfalnak ütközött a Szöultól mintegy 288 kilométerre délnyugatra fekvő Muan nemzetközi repülőtéren. A kimentett két ember kivételével minden utasról feltételezhető, hogy meghalt - közölték tűzoltók, hozzátéve, hogy a mentési műveletről a holttestek keresésére álltak át. A halottak száma így 179 főre tehető.
A helyi tévéállomások által sugárzott videókon látható, amint a gép a futóművek kiengedése nélkül próbál leszállni. A gép megcsúszott a kifutópályán, majd egy betonfalnak ütközött, majd ezután szinte néhány pillanat alatt semmivé robbant és lángokba borult.
Brutális orosz támadás után óriási a vészhelyzet Ukrajnában: több százezer ember fűtés nélkül maradt
A nagyszabású támadás olyan időszakban történt, amikor az éjszakai hőmérséklet mínusz 23 Celsius-fokra süllyedt.
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
A legrosszabbra is fel kell készülnie Magyarországnak: így látják a gazdasági növekedést a szakértők
A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







