Öt nyugat-európai ország és Japán közös közleményben fejezte ki készségét a biztonságos hajózás helyreállítására a Hormuzi-szorosban.
Múte B. Egede grönlandi miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy kész tárgyalni Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel, aki korábban közölte, hogy az Egyesült Államok ellenőrzése alá akarja vonni az északi-sarkvidéki szigetet. Egede sürgette, hogy tartsák tiszteletben a sziget függetlenségi törekvéseit.
Trump, aki január 20-én lép hivatalba, "abszolút szükségszerűnek" nevezte a félautonóm dániai terület feletti amerikai ellenőrzést. Nem zárta ki katonai vagy gazdasági eszközök esetleges bevetését sem, beleértve Dániát sújtó vámok kivetését.
Egy koppenhágai sajtótájékoztatón arra a kérdésre válaszolva, hogy kapcsolatba lépett-e már Trumppal, Egede kijelentette: "Nem, de készek vagyunk megvitatni mindazt, ami összeköt bennünket". Egede azt mondta, hogy nem akarnak sem amerikaiak, sem dánok lenni, grönlandiak akarnak lenni. "Függetlenné szeretnénk válni, gazdák szeretnénk lenni a saját házunkban (.) Ezt mindenkinek tiszteletben kell tartania. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden köteléket, együttműködést és kapcsolatot megszakítanánk Dániával" - tette hozzá.
Mette Frederiksen dán miniszterelnök, aki szintén részt vett a sajtótájékoztatón, közölte: csütörtökön találkozót kért Trumptól, de nem hiszi, hogy erre a beiktatás előtt sor kerülhet. Grönland függetlenné válhat, ha a lakói akarják, de nem úgy, hogy az Egyesült Államok egyik tagállama legyen - szögezte le szerdán a dán külügyminiszter.
"Teljességgel elismerjük, hogy Grönlandnak saját törekvései vannak. Ha megvalósítják ezeket, Grönland függetlenné válik, viszont aligha azzal a szándékkal, hogy az Egyesült Államok tagállamává váljék" - jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter. "Nyitottak vagyunk tárgyalni az amerikaiakkal arról, hogyan tudnánk esetleg még szorosabban együttműködni, hogy az amerikai óhajok teljesüljenek" - tette hozzá.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az 57 ezer lakosú Grönland 1953-ig dán gyarmat volt, jelenleg saját kormányzattal rendelkező dániai terület. 2009-ben népszavazás eredményeképpen kibővítették az autonómiát. A stratégiai fontosságú, ásványi kincsekben gazdag sziget északi részében az Egyesült Államok katonai támaszpontot működtet.
Sarokba szorította az Egyesült Államok Japánt: veszélyes háborús paktumot akar rákényszeríteni Trump
Csütörtökön a Fehér Házban találkozik Donald Trump amerikai elnök és Takaicsi Szanae japán miniszterelnök.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







