Öt nyugat-európai ország és Japán közös közleményben fejezte ki készségét a biztonságos hajózás helyreállítására a Hormuzi-szorosban.
Az infláció emelkedése, a kereskedelmi háború és a fogyasztói bizalom csökkenése miatt egyes amerikai vállalatok az árcsökkentés mellett döntöttek, hogy megtartsák vásárlóikat és versenyelőnyre tegyenek szert- derül ki a CNN cikkéből.
Az infláció az Egyesült Államokban júniusi szint fölé emelkedett, meghaladva a 3%-ot. Az élelmiszerárak továbbra is magasak, a tojás ára például egyetlen hónap alatt 15,2%-kal nőtt a januári fogyasztói árindex szerint. A Walmart, amelyet az amerikai gazdaság egyik legfontosabb indikátorának tekintenek, lassabb növekedést jelzett előre erre az évre. Eközben Trump elnök Kínával, Kanadával és Mexikóval folytatott kereskedelmi háborúja a Peterson Intézet szerint évi 1200 dollárral növelheti az amerikai családok kiadásait.
Miközben számos vállalkozás a költségek áthárítását tervezi a fogyasztókra, néhányan épp az ellenkező stratégiát választják, hogy kitűnjenek a versenytársak közül. A Mintel piackutató cég felmérése szerint a felnőttek több mint 65%-a számára az ár a legfontosabb tényező a vásárlási döntések során.
A fogyasztói bizalom februárban 2021 augusztusa óta a legnagyobb havi csökkenést mutatta. A kiskereskedelmi forgalom januárban 0,9%-kal esett vissza az előző hónaphoz képest a Kereskedelmi Minisztérium adatai szerint.
A Lalo, egy baba- és kisgyermektermékeket gyártó vállalat 12 éves fennállása során először jelentett be árcsökkentést: termékeik 90%-ának árát akár 40%-kal is mérsékelték. A Blue Apron ételkiszállító cég hat hónapra befagyasztotta árait, és csökkentette a szállítási költségeket. A Bobbie bébiételgyártó pedig 15%-os árcsökkentést hajtott végre szinte teljes termékpalettáján.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A vállalatok különböző módon készülnek fel a Trump által bejelentett új vámokra. Míg a Blue Apron szerint a hosszú távú tervezés miatt védettek a vámemelések hatásaitól, a Lalo elismeri, hogy termékeit érintheti a kínai árukra kivetett 10%-os vám, de egyelőre tartják az alacsonyabb árakat.
A szakértők szerint az árcsökkentési stratégia kockázatos lehet, ha később mégis áremelésre kényszerülnek a vállalatok. A Mintel elemzője szerint a márkáknak alaposan át kell gondolniuk az árcsökkentést, és hosszú távú stratégiába kell illeszteniük azt a márkaérték megőrzése érdekében.
Sarokba szorította az Egyesült Államok Japánt: veszélyes háborús paktumot akar rákényszeríteni Trump
Csütörtökön a Fehér Házban találkozik Donald Trump amerikai elnök és Takaicsi Szanae japán miniszterelnök.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







