A Fehér Ház szerint Donald Trump elnök továbbra is a diplomáciát részesíti előnyben az Iránnal folytatott tárgyalásokon, de más megoldási ötletei is vannak.
Nicușor Dan független jelölt nyerte a román elnökválasztás második fordulóját, legyőzve a szélsőjobboldali George Simiont. A több mint 11,6 millió szavazó részvételével zajló voksolás után Dan a társadalmi összefogást méltatta, és változást ígért Románia jövőjére nézve.
A román elnökválasztás második fordulójában jelentős fölénnyel nyert a függetlenként induló Nicușor Dan, maga mögé utasítva a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) jelöltjét, George Simiont. Az összes szavazat feldolgozása után Nicușor Dan a szavazatok 53,60 százalékát (6 168 642 voks) szerezte meg, George Simion 5 339 053 szavazatot kapott, ami 46,40 százalékos támogatottságot jelent - írja a romániai központi hírügynökség.
A romániai elnökválasztás második fordulójában több mint 11,6 millióan szavaztak. Simion már gratulált ellenfelének, azt mondta, ez a román nép akarata volt. Dan hangsúlyozta, hogy a győzelem mindannyiuké, mindazoké, akik hittek abban, hogy Románia megváltozhat jó irányba. Rendkívülinek nevezte azt, ahogyan a társadalom mozgósult az elmúlt hetekben, és arról is beszélt, hogy az államhatalmi ágak egyensúlyának biztosítása érdekében a társadalom további támogatására lesz szüksége.
Címlapkép: Veres Nándor, MTI/MTVA
Brutális orosz támadás után óriási a vészhelyzet Ukrajnában: több százezer ember fűtés nélkül maradt
A nagyszabású támadás olyan időszakban történt, amikor az éjszakai hőmérséklet mínusz 23 Celsius-fokra süllyedt.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







