Emmanuel Macron francia elnök legfőbb tanácsadója kedden Moszkvában tárgyalt orosz tisztviselőkkel Ukrajnáról.
Az amerikai Kongresszus mindkét háza megszavazta Donald Trump ellentmondásos adó- és kiadáscsökkentő törvénycsomagját, amelyet az elnök „Big Beautiful Billként” emleget. A demokraták és több republikánus is élesen bírálta a javaslatot, amely szerintük a szociális ellátások rovására kedvez a leggazdagabbaknak.
Miután a szenátus kedden 51-50 arányban elfogadta Donald Trump nagyszabású adó- és kiadáscsökkentő törvényjavaslatát, szerdán a Képviselőház is jóváhagyta az elnök által „Big Beautiful Billként” emlegetett csomagot - írja a BBC.
A szavazás nem volt zökkenőmentes: a republikánus képviselőcsoporton belül is komoly nézetkülönbségek alakultak ki. Egyesek még radikálisabb kiadáscsökkentéseket sürgettek, míg mások attól tartottak, hogy a szociális védőháló leépítése túl messzire megy. Voltak olyan republikánus képviselők is, akik egy konkrét adószabály miatt tiltakoztak, mert az hátrányosan érinti saját államukat.
Végül azonban a törvényjavaslat átment a szavazáson, így Trump elnök akár már pénteken, az amerikai függetlenség napján aláírhatja.
A szavazás időpontját egyébként el kellett halasztani, mivel Hakeem Jeffries demokrata képviselő rekordhosszúságú, 8 óra 33 perces beszéddel akadályozta a folyamatot. A Fehér Ház időközben közölte: számítanak rá, hogy a demokraták „hazugságokat fognak terjeszteni a Medicaid programról”.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A demokraták élesen kritizálták a törvényt, szerintük az milliókat foszt meg egészségbiztosítástól és szociális támogatásoktól, miközben adókedvezményeket nyújt a leggazdagabbaknak és a nagyvállalatoknak. Chuck Schumer, a szenátusi demokrata frakció vezetője úgy véli, a törvény hosszú távon súlyos károkat okoz, és végül a republikánusok ellen fordulhat
Brutális orosz támadás után óriási a vészhelyzet Ukrajnában: több százezer ember fűtés nélkül maradt
A nagyszabású támadás olyan időszakban történt, amikor az éjszakai hőmérséklet mínusz 23 Celsius-fokra süllyedt.
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







