-3 °C Budapest
irán, izrael, háború

Újabb országot bombázott le Izrael: most robbanhat igazán a közel-keleti lőporos hordó?

2025. július 7. 17:01

Az izraeli légierő jelentős, mintegy ötven rakétából álló légicsapást mért a húszik jemeni kikötőire és más jemeni célpontokra vasárnap éjjel - jelentette az izraeli hadsereg (IDF) hétfő reggel.

Ötven rakétából álló légicsapást mért a jemeni kikötőkre Izrael. A légitámadás célpontjai a jemeni húszi lázadók által ellenőrzött tengeri kikötők és más infrastrukturális létesítmények voltak. Az izraeli védelmi minisztérium által "Fekete Zászló" fedőnéven indított hadművelet a húszi fegyveres szervezet ellen irányult, melyet Izrael Irán egyik meghosszabbított karjának tekint. Rasz Isza, Hudajda és Asz-Szalíf kikötőket lőtték, melyeket Jeruzsálem szerint iráni fegyverek szállítására használnak a húszik.

Szintén célba vettek egy erőművet Rasz Katíbban, valamint a Galaxi Leader nevű hajót, amelyet a húszik 2023 novemberében elfoglaltak, és azóta a Vörös-tenger térségében végrehajtott tengeri terrorakcióik jelképévé vált. Az IDF a hadművelet előtt az ott élők számára a három érintett jemeni kikötőre "sürgős evakuálási figyelmeztetést" adott.

Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter az akciót követően kijelentette: "Jemen sorsa ugyanaz, mint Teheráné", s ezzel az Irán elleni, júniusi 12 napos háborúra utalt, amelyben az izraeli légierő számos csapást hajtott végre iráni katonai célpontok ellen. Néhány hete az IDF megpróbálta likvidálni a húszi fegyveres erők vezérkari főnökét, Mohamed al-Gamarit, aki a hírszerzési jelentések szerint kulcsszerepet töltött be az iráni-húszi katonai együttműködésben.

Egyelőre nem világos, hogy al-Gamari megsebesült vagy életét vesztette-e az ellene indított támadásban. A húszik az Iránnal létrejött tűzszünet után is folytatták az Izrael elleni rakétatámadásokat, s az elmúlt napokban több alkalommal is légiriadókat rendeltek el miattuk izraeli városokban.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ezeket a rakétákat az izraeli légvédelem eddig minden alkalommal sikeresen elfogta, nem érkezett jelentés sérültekről vagy anyagi károkról miattuk. Az IDF közleménye szerint a húszik rendszeresen civil infrastruktúrát, kikötőket, erőműveket és kereskedelmi hajókat használnak katonai célokra, s a légicsapásokkal a húszik terrorista képességeit szándékoznak korlátozni, valamint helyreállítani a Vörös-tenger térségének biztonságát.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 2. 20:29