Irán rakétacsapást mért Katar legfontosabb cseppfolyósított földgáz-feldolgozó központjára, a Ras Laffan ipari komplexumra, súlyos károkat okozva.
A két hajó összeütközése után személyi sérülést nem jelentettek, a környezeti kár azonban igen jelentős.
Mintegy hatezer liter olaj ömlött az Északi-tengerbe a németországi Cuxhaven kikötővárosnál, ahol két hajó összeütközött - közölte szerdán a Tengerészeti Vészhelyzeti Parancsnokság.
A közlemény szerint a balesetben személyi sérülést nem jelentettek. A műszaki mentőszolgálat és a tűzoltóság munkatársai úszó olajgátakat állítottak fel, hogy megakadályozzák az olajfolt terjedését a vízben. A 69 méter hosszú Capella tartályhajó szerdán reggel ütközött össze az olajfúró tornyok utánpótlását szállító 44 méteres Coastal Legenddel.
A balesetben a Coastal Legend sérülése miatt ömlött olaj a tengerbe. Az egyelőre nem derült ki, hogy a két hajó hogyan ütközhetett össze. A cuxhaveni központi parancsnokság szóvivője elmondta, hogy becsléseik szerint mintegy hatezer liter olaj került a tengerbe. Hozzátette, hogy a kikötőben már amúgy is volt olaj a vízben, de - mint mondta - "minden csepp olaj, ami belekerül, már túl sok".
Váratlan alkut kötött Zelenszkij a britekkel: ez a filléres trükk törhet borsot Oroszország orra alá
A brit fővárosban Keir Starmer miniszterelnökkel egy új védelmi partnerségről állapodott meg, amelynek középpontjában az olcsó támadó drónok elleni védekezés áll.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







