Szlovákia megdrágítaná vagy mennyiségileg korlátozná a külföldi autósok számára a gázolaj tankolását.
Elfogadhatatlannak nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnök moszkvai csúcstalálkozóra vonatkozó javaslatát szerdán a kijevi vezetés.
Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter közölte: legalább hét ország – köztük Ausztria, a Vatikán, Svájc és három Arab-öböl menti állam – is felajánlotta, hogy házigazdája lenne egy lehetséges béketárgyalásnak.
„Ezek komoly javaslatok, és Zelenszkij elnök bármikor kész egy ilyen találkozóra” – írta Szibiha az X-en. Hozzátette: „Putyin továbbra is a bolondját járatja mindenkivel, szándékosan elfogadhatatlan javaslatokkal.”
Az orosz elnök ezzel szemben Pekingben nyilatkozva kijelentette: ha Ukrajna jelenlegi vezetője valóban kész kétoldalú találkozóra, akkor Moszkvába kell utaznia. Putyin szerint ezt az álláspontját már Donald Trump amerikai elnöknek is világossá tette.
Egyúttal ismét kétségbe vonta Zelenszkij legitimitását, az ukrán alkotmányra hivatkozva. Mint mondta, az ukrán alkotmánybíróság már nem határozatképes az ügyben, így Zelenszkij jelenlegi státusában történő tárgyalás „a semmibe vezető út”.
Sarokba szorította az Egyesült Államok Japánt: veszélyes háborús paktumot akar rákényszeríteni Trump
Csütörtökön a Fehér Házban találkozik Donald Trump amerikai elnök és Takaicsi Szanae japán miniszterelnök.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában








Hónapokkal ezelőtt Putyin kinyilatkozta, addig nincs vége a háborúnak míg eredeti célját el nem éri.
Így csak szórja a port a hiszékenyek szemébe.