Bendarzsevszkij Anton: az oroszok erőforrásai is végesek, 10 évig nyöghetik majd ezt a háborút

Pénzcentrum: Az elmúlt hónapokban Mark Rutte és a francia védelmi miniszter is valós fenyegetésként említette, hogy Oroszország 5 éven belül a NATO ellen is háborút indíthat? Ön szerint ennek van realitása?

Bendarzsevszkij Anton: Oroszország minden erőforrásai jelenleg Ukrajnában vannak lefoglalva, miközben az elmúlt 3,5 évben a Hidegháború során felhalmozott katonai potenciált jórészt megsemmisítette az ukrán fronton. Az, hogy Moszkva erőforrásai végesek, és nem képes egyszerre több térségre koncentrálni, abból is látható, hogy a 2022-es ukrajnai beavatkozása óta folyamatosan veszít a befolyásából más térségekben - például Szíriában, Észak-Afrikában vagy a kaukázusi régióban.

Az orosz erőforrások felszabadulása ráadásul nem kizárólag az orosz-ukrán háború végétől függ, hiszen a háború egyik lehetséges kimenetele - befagyás a jelenlegi frontvonalakon vagy azok közelében - még mindig azzal járna, hogy Oroszországnak nagy mennyiségű erőt kellene állomásoztatnia Ukrajna kelet részében, hogy megakadályozza a területek jövőbeli ukrán visszaszerzését. Tehát önmagában az Ukrajna ellen 2022-ben indított háború azzal jár, hogy hosszú távon és tartósan kösse le az orosz katonai erőket.

Az öt éven belüli orosz támadásnak a NATO-val szemben így túl sok valóság alapja nincs, a NATO jóval erősebb Moszkvánál, és Oroszországnak legalább 10 évre lesz szüksége, hogy pótolja az elmúlt években kiesett katonai eszközöket. Ugyanakkor az orosz kihívással ettől függetlenül számolni kell, mert Oroszország nagy mértékben fegyverkezik. Az idei évben várhatóan GDP-je legalább 6,3%-át költi majd katonai kiadásokra - GDP arányosan jóval többet, mint bármelyik NATO-tag. A NATO-ban eközben ugye arról született döntés júniusban, hogy 5%-ra növeljük a katonai kiadásokat - majd 2035-re. Továbbá az orosz költségvetés több mint 40%-a katonai jellegű kiadásokra megy, jelenleg legalább 6 újabb nukleáris tengeralattjárót építenek, és 2030-ig 300 harci repülőgéppel akarják bővíteni a légierejüket. Továbbá azt sem szabad lebecsülni, hogy a Nyugat védelmi erejével szemben Moszkva konkrét harci tapasztalatokat szerzett az ukrán harctéren, és ezt a katonai know howt be is tudja építeni a legújabb katonai fejlesztéseibe.

A közvetlen NATO-Oroszország katonai összecsapáson túl létezik rengeteg más módja is az egymás iránti feszültségeknek, ami nem megy át nyílt szembenállásba. Ilyen például a hibrid hadviselés: szabotázs akciók, kibertámadások, kritikus infrastruktúra elleni támadások, repülőjáratok GPS jelének zavarása, politikai gyilkosságok, mélytengeri kábelek megrongálása. Már az elmúlt években a négyszeresére növekedett Oroszország ezen tevékenysége NATO tagországok területén. De ilyen “szürkezóna” a politikai beavatkozás és dezinformáció.

EZ IS ÉRDEKELHET

Kiderült a forgatókönyv: súlyos árat fizethet Magyarország, ha Putyin végül megnyeri a háborút

A Magyarországra vonatkozó geopolitikai következmények és a térség biztonsági helyzete szintén alapvetően változhat bármelyik fél győzelmet esetén.

Az utóbbi időben rengeteg hír érkezett az orosz gazdaság súlyos válságáról, indokolhatja hamarosan ez a háború lezárását, akár arcvesztés árán is?

Az orosz gazdaság valóban nem áll most sziklaszilárd lábakon. A hadigazdaságra való átmenet által okozott átmeneti növekedés (ezt láttuk 2023-ban és 2024-ben) már kifújt, a munkaerőpiac rendkívül torz helyzetben van (a hadsereg és a védelmi szektor aránytalanul magas fizetésekkel csábítja el a mukavállalókat), a GDP idei csökkenése már technikai recesszióra utal. Az infláció 9-10% körül mozog, az exportbevételek csökkennek, a költségvetési deficit növekszik, a hitelkamatok pedig rendkívül magas szinten állnak, visszafogva a vállalati hitelezést és a gazdasági növekedést. Az orosz gazdasági problémákon az energetikai szektor elleni ukrán támadások sem segítenek, amelyek az elmúlt hetekben komolyabb üzemanyag hiányt eredményeztek bizonyos orosz régiókban.

Mégis, nem a gazdaság lesz az, amely rövid távon Vlagyimir Putyint a háború lezárása fogja bírni. Ez abban az esetben lenne igaz, ha az orosz haderő nem állna jól a fronton, és minden külső- és belső probléma együtt helyezne nyomást az orosz vezetésen a háborúból való kiszállásra. Azonban nem ez a helyzet. Moszkva az elmúlt hónapokban nagyobb tempóban tudott haladni Kelet-Ukrajnában, mint 2022. nyara óra valaha. Putyin meg van győződve róla, hogy belátható időn belül eléri a céljai minimumát (Donbasz elfoglalása), vagyis nagy hiba lenne most leállni. A kétezres évek óta olajbevételekből felhalmozott tartalékok lehetővé teszik, hogy még néhány évig, jelentősebb lakossági sokkok nélkül vészeljék át a rossz gazdasági helyzetet. Putyin nem fog megállni, amikor érzése szerint a győzelem kapujában van, legfeljebb a lakosság nélkölizik egy kicsit. Volt már erre példa néhány évtizedig a szovjet korszakban is.

Számos becslés szerint Ukrajna az elvándorlókkal együtt 20 milliónál is több főt vesztett a háború óta. Egy még tovább elhúzódó háború esetén fennáll a veszélye az ukrán nemzetállam megszűnésének?

Ukrajna valóban súlyos demográfiai válsággal néz szembe, de a 20 milliós számok nem felelnek meg a valóságnak. A háború kezdete óta valószínűleg 10 millió fővel - Magyarország teljes lakosságával - csökkent a lakosság száma Ukrajnában, ami persze így is nagyon súlyos adat. Az ENSZ adatai szerint jelenleg közel 7 millió ukrán menekült él külföldön, elsősorban Európában. A születési ráta 0,9 gyermekre csökkent nőnként, ami Európa legalacsonyabb mutatója. A menekültek kevesebb mint fele tervezi a visszatérést Ukrajnába.

Azonban a nemzetállami megszűnés veszélye túlzottnak tűnik. Ukrajna nemzeti identitása megerősödött a háború során, a "védelmi nacionalizmus" dominánssá vált. A társadalom ellenállóképessége jelentős marad, annak ellenére, hogy demografiai kihívásokkal küzd. A 20. század háborúi nagyon jó példával szolgálhatnak ehhez. Ukrajna szörnyű tragédiája, hogy hasonlóan óriási népességveszteségen már a 20. század során többször is átment.

Előbb a szovjetek által okozott holodomor tizedelte meg az ukrán népességet (1933-ban becslések szerint naponta 28 ezer ukrán vesztette életét éhínség miatt), összesen 4-4,5 millió áldozatot okozva. Mivel Ukrajna lakosságát 1933-ban 29,6 millió főre becsülik (ebben ugye nem volt benne az akkor Lengyelország által megszállás alatt lévő nyugati régió), ez azt jelenti, hogy az akkori ukrán lakosság 15%-a életét vesztette a szovjetek által okozott kiéheztetésben. A helyzet megoldására a szovjet vezetés keleti területekről telepített be oroszokat és belaruszokat, így 1941-re Ukrajna lakossága 40,9 milliót ért el.

Majd utána jött a második világháború. Az Ukrán SZSZK a II. világháború legnagyobb veszteségeit szenvedte el a Szovjetunió tagköztársaságai közül, miközben Kijev 85%-a, és Harkiv 70%-a megsemmisült. A háború előtti 40,9 millió fős népesség 1945-re 27,4 millióra csökkent - ez 33%-os demográfiai veszteséget jelent. 14 év alatt azonban az ukrán népesség teljesen helyreállt a háború előtti szintre, és 1959-ben már 42 millióan lakták. Ebben nagy szerepe volt a háború utáni “baby boomnak”, a szovjet iparosítási és betelepítési politikának, illetve annak, hogy a szovjet rendszerben a zárt határok miatt nem igazán lehetett külföldre vándorolni.

Ennyi év távlatából hogy látja, szükséges lett volna azonnali NATO beavatkozásra a háború kitörésekor? Ez megelőzhette volna a vérontást (hiszen ilyen vélemények is vannak) vagy borítékolta volna a nagyobb háborút?

A történelem persze nem ismeri a “mi lett volna ha” szerkezetet. Azt gondolom, hogy egy közvetlen NATO-szintű beavatkozás hadviselő féllé tehette volna az egész nyugati katonai szövetséget, ami nem szerencsés a világ legtöbb nukleáris töltetével rendelkező nukleáris hatalommal szemben. Ráadásul bármennyire sajnálatos Kijev szempontjából, de Ukrajna nem tagja a NATO-nak, miközben a NATO elsődleges feladata a saját tagjai védelme lenne. Egy potenciális háború Oroszországgal pedig biztosan nem szolgálta volna a nyugati katonai blokk javát és biztonságát.

Mindemellett valószínűleg sokkal erélyesebb nyugati fellépésre lett volna szükség, és nem 2022-től, hanem még 2014-ben. Ez a Reagan-féle erőmutatás az elrettentés érdekében - na ez nem igazán érvényesült. Krím-félsziget 2014-es orosz megszállását követően Ukrajna katonai modernizációja nem volt egy könnyű, gyors folyamat, és bár az ország 2022-re sokkal felkészültebben várta az orosz támadást, mint 8 évvel azelőtt, de a Nyugat ebben sokkal nagyobb szerepet is vállalhatott volna. A támadó jellegű fegyverek Ukrajnának adását például éveken keresztül blokkolta az akkori Obama-vezetés, és csak Donald Trump első elnöksége alatt, 2017-ben kezdett Kijev ilyen jellegű fegyvereket kapni.

Putyin életkorából adódóan nagy kérdés, mennyi ideig maradhat még hatalomban. Igaz lehet, amit sokan állítanak, hogy a lehetséges utódai közül sokan még radikálisabbak is, vagy legalábbis tovább vinnék az imperialista törekvéseket?

Putyin élethosszára nem lehet geopolitikai előrejelzéséket alkotni, mert teljes mértékben bizonytalan tényező. Könnyen lehet, hogy az októberben 73. életévét betöltő Putyin legalább a következő 10 évben is meghatározza majd a nemzetközi politikát. Az is biztos, hogy Vlagyimir Putyin nem egy egyedülálló jelenség abban a tekintetben, amit képvisel. Azok az emberek, akik a legszorosabb munkatársai és egyben az orosz politikai elitek vezetői, hasonlóan gondolkodnak és hasonló politikát képviselnek, egyrészt azért, mert őket Putyin gyűjtötte maga köré, másrészt azért, mert egy vele azonos korszaknak a “termékei”.

A legtöbben a környezetében hasonló korosztályt képviselnek (Szergej Lavrov, külügyminiszter, 74 éves; Nyikolaj Patrusev, Biztonsági Tanács titkára, 72 éves; Szergej Sojgu, korábbi védelmi miniszter, 68 éves; Alekszandr Bortnyikov, az FSZB vezetője, 72 éves; Szergej Nariskin, a külső hírszerzés vezetője, 69 éves; Vlagyimir Kolokolcev, belügyminiszter, 69 éves; Viktor Zolotov, a Nemzeti Gárda vezetője, 70 éves; és a lista folytatható). Vagyis ugyanabban a korszakban - a Szovjetunióban - szocializálódtak illetve kezdték meg az életpályájukat. Ugyanazt gondolják a világról mindannyian, beleértve a Nyugat iránti ellenérzéseiket és Oroszország globális szerepét, ami az orosz birodalmi gondolatból táplálkozik.

Vagyis Putyin távozása valóban jó eséllyel semmit nem oldana meg Oroszország bel- és külpolitikájában, ahogy például a szovjet korszakban Brezsnyev halála sem vezetett semmilyen változásokhoz. Brezsnyev helyére aztán jött egy hasonló korú és gondolkodású Andropov, majd halála után egy hasonló Csernyenko. A radikális változásokat egy másik korosztályt, másik mentalitást képviselő vezető - Mihail Gorbacsov - érkezése volt, aki majdnem 20 évvel fiatalabb volt elődeitől, és 54 évesen lett a Szovjetunió vezetője. Hasonlóképpen akkor várhatunk igazi, rendszerszintű változásokat a mai Oroszországban is, hogyha egy másik nemzedéket képviselő, más mentalitású elnök kerül majd hatalomra. Erre azonban valószínűleg még sok évet kell várni.