Döbbenetes látlelet készült a hazai erdőkről! Tájegységnyi szinten szűnnek meg a természetes élőhelyek: a védett erdők fái az erőművekbe kerülnek.
Folytatódik Nagy-Britanniában az úgynevezett "dízelbotrány": 1,6 millió brit autótulajdonos indított pert neves autógyártók ellen a londoni Legfelsőbb Bíróságon, azt állítva, hogy a cégek manipulálták a kibocsátási teszteket, hasonlóan a 2015-ös Volkswagen-botrányhoz - közölte a 444.
A Mercedes-Benz, a Ford, a Nissan, a Renault, valamint a Stellantis csoporthoz tartozó Peugeot és Citroën ellen indult az angol jogtörténet egyik legnagyobb csoportos keresete. A felperesek szerint a gyártók olyan "csalóberendezéseket" alkalmaztak, amelyek érzékelték a tesztkörülményeket, és ilyenkor a károsanyag-kibocsátást a törvényi határértékek alatt tartották, míg normál közúti használat során ezek a korlátozások nem működtek.
Az érintett autógyártók határozottan tagadják a vádakat. A Mercedes-Benz közleménye szerint kibocsátás-szabályozó rendszereik mind jogilag, mind műszakilag megfelelnek az előírásoknak. A vállalatok elutasítanak minden párhuzamot a 2015-ös Volkswagen-üggyel, amely súlyos pénzügyi következményekkel járt a német konszern számára.
Emlékezetes, hogy a Volkswagen dízelbotránya 2015 szeptemberében pattant ki, amikor az amerikai Környezetvédelmi Ügynökség (EPA) leleplezte, hogy a vállalat olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű jármű kipufogógáz-tisztító rendszerébe, amely felismerte a tesztkörülményeket. Ennek köszönhetően az autók a vizsgálatok során a valós nitrogén-oxid-kibocsátás töredékét mutatták. A Volkswagen később elismerte a csalást, amely világszerte közel 11 millió járművet érintett, ebből 8,5 milliót az Európai Unióban értékesítettek.
A Volkswagen-botrány jogi következményei súlyosak voltak: a pénzbüntetéseken túl 2023-ban a müncheni tartományi bíróság felfüggesztett szabadságvesztésre és pénzbüntetésre ítélte Rupert Stadlert, a német Volkswagen csoporthoz tartozó Audi autógyár igazgatótanácsának korábbi elnökét.
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
A legrosszabbra is fel kell készülnie Magyarországnak: így látják a gazdasági növekedést a szakértők
A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







