Van egy kocsma, ahonnan kitiltották a 40 év felettieket: elképesztő az indok, rengetegen felháborodtak
Apró betűs részként szerepel, hogy idősebb vendégek is beléphetnek, ha a társaságban legalább egy 39 év alatti személy van.
Ne maradj le a legfontosabb nemzetközi hírekről; azaz a világ legfrissebb, Magyarországot is sok szempontból érintő híreiről. A legfrissebb nemzetközi gazdasági és pénzügyi, valamit politikai hírek csak neked a Pénzcentrum VILÁG rovatában, élőben!
Apró betűs részként szerepel, hogy idősebb vendégek is beléphetnek, ha a társaságban legalább egy 39 év alatti személy van.
A tüzérszázadokban 30 és 35 milliméteres légvédelmi ágyúkat, 12,7 milliméteres többcsövű géppuskákat, többcélú, lézeres rávezetővel irányított rakétákat is bevetnek.
A siker mögött nem feltétlenül a környezettudatosság áll, hiszen Románia a műanyaghulladék mindössze 32 százalékát, a városi hulladéknak pedig csak 13 százalékát hasznosítja újra.
A katonaság a védelmi erő növelése, valamint az aktív és tartalékos állomány utánpótlása és fiatalítása érdekében tartotta szükségesnek a kötelező szolgálat újbóli bevezetését.
Egy ellenőrizetlenül zuhanó kínai rakétafokozat csütörtök délelőtt érkezhet vissza a Föld légkörébe. A HungaroControl figyelmeztetést adott ki a magyar légijármű-üzemeltetőknek.
Donald Trump amerikai elnök vészhelyzetet hirdetett a Kuba jelentette nemzetbiztonsági fenyegetés miatt,.
Oroszország ideiglenesen felfüggeszthette az ukrán energetikai infrastruktúra elleni támadásokat Donald Trump amerikai elnök Vlagyimir Putyinhoz intézett kérését követően.
Ezzel hatra emelkedett a Közel-Keleten állomásozó amerikai rombolók száma.
Az olajbevételek 2025-ben 20%-kal csökkentek, a költségvetés rekorddeficitet produkált, így Putyin gazdasági pillérei meginogtak.
A többnyire gazdasági válság miatt kirobbant országos tüntetéseket az iráni hatóságok kegyetlen erőszakkal fojtották el.
A dán külügyminiszter csütörtökön konstruktívnak minősítette a Grönland jövőjéről folytatott magas szintű tárgyalásokat.
Az ügylet gyakorlatilag véget vet a Lukoil nemzetközi terjeszkedésének, amely az orosz olajvállalatok közül a legjelentősebb nemzetközi jelenléttel rendelkezett.
Friedrich Merz német kancellár kizárta, hogy Ukrajna 2027. január 1-jén csatlakozhasson az Európai Unióhoz.
Moszkva kész az elnöki szintű béketárgyalásokra Ukrajnával, de előfeltételként ragaszkodik ahhoz, hogy a találkozót az orosz fővárosban tartsák.
A spanyol BBVA újra eladná romániai leánybankját, miközben három nagy nyugati pénzintézet verseng a felvásárlásért, ami átrendezheti a piacot.
A román képviselők elégedetlenek a vizsgálat tempójával.
Trump szerint Irán már egy hónapra volt az atomfegyvertől, ezért szerinte elkerülhetetlen volt az amerikai katonai fellépés.
Több mint 200 utas volt a vonaton, amikor Sahed drónok csaptak le rá Kelet-Ukrajnában, több vagon is lángba borult.
A 2025-ös Global Peace Index szerint 2024-ben globálisan közel 20 ezermilliárd dollárnyi gazdasági kárt okozott az erőszak.
Trump népszerűségi mutatója elérte a legalacsonyabb szintet, amióta visszatért a Fehér Házba.
A gyújtogatásért egy Vulkán csoport nevű, szélsőbaloldaliként emlegetett szervezet vállalta a felelősséget.
Ausztrália délkeleti részén rekordokat döntő hőhullám tombol, Victoria államban pedig a tűzoltók legalább hat nagyobb erdőtűzzel küzdenek
Oroszország megelőzte Kínát, Magyarország pedig a 57. helyre került a világ haderejének erősorrendjében.
A kínai külügyminisztérium szerint Japánnak sem történelmi, sem jogi alapon nincs joga állást foglalni Tajvan ügyében.