Megcsúszáskor a pánikreakciók – például a hirtelen fékezés, kapkodó kormánymozdulatok vagy a reflexszerű ellenkormányzás – súlyosbíthatják a helyzetet.
Hónapokig tartó lezárások és gigadugó várható az M7-esen: sok autósnak pokol lesz a 2025-ös nyár
A balatoni autópálya 2025-ös felújításaival kapcsolatban a közösségi médiát elárasztották a felháborodott posztok, a Pénzcentrum értesülései szerint azonban a munkálatok szükségességének megkerülhetetlen jogi és szakmai okai vannak. Annak jártunk utána, pontosan mivel számoljanak idén a magyar tenger és az Adria felé, illetve az onnan vissza, kelet felé igyekvő sofőrök. Az ígéretek szerint egyébként a Balaton felé, az M0-ás és Balatonvilágos között előre tervezett felújítási munkák az idei nyári vakáció ideje alatt nem lesznek, ám Balatonvilágos és az országhatár között mindkét oldalon várható munkavégzés.
A Pénzcentrum értesülései szerint a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nek (MKIF), az M7-es autópálya 90-es és 234-es km-ek közötti szakaszán be kell fejeznie az úgynevezett koncessziós szintre hozó felújítási munkákat augusztus 31-ig, a magyar állammal kötött szerződés értelmében. Az MKIF kommunikációs igazgatója a Pénzcentrum megkeresésére elmondta: gyakorlatilag ez az egyik fő irány, ami meghatározza a munkavégzések ütemezését. E felújítás keretein belül 13 darab hidat és hozzátartozó főpályát, 12 db pihenőt és 11 db üzemi átjáró környezetében lévő útburkolatot kell még felújítani. A pihenők és az utak esetében remélhetőleg szembetűnő lesz a különbség közlekedőknek is – húzta alá Szimicsku László.
Az M7-es autópálya 16-os és 90-es km-ek közötti szakaszán - tekintettel arra, hogy az autópálya ezen szakasza hamarosan bővítésre kerül - nincs nyár végi határidő, viszont itt is jelentősen leromlott útszakaszokkal találkozhatnak az autósok. Ezen a pályaszakaszon az a kiemelt feladat közlekedésbiztonsági szempontból, hogy olyan állapotot hozzanak létre, amely majd a következő években történő bővítési, fejlesztési munkák megkezdéséig és az alatt garantálni tudja a biztonságos közlekedést. Emiatt ütemezték be ezen a szakaszon is a javításokat. Egyértelmű szándék volt, hogy minimum az irányonkénti két sávot tudjanak biztosítani a közlekedőknek. Ez gyakorlatilag ugyanaz a keresztmetszet, ami felújítás nélkül is rendelkezésre áll.
Két darab, úgynevezett 2+1+1 terelés volt és van jelenleg is a pályán, az egyik a 35-ös és a 44-es km közötti szakaszon; a másik az 50-es és az 59-es km között. Mindkét terelés esetében egy-egy sávot újítanak fel, de az ideiglenes forgalmi rend mellett is mindkét oldalon biztosítanak 2-2 sávot a forgalom számára.
A jelenlegi elterelések, zárások
Siófok térségében április 22.-én kezdték kiépíteni a burkolt belső elválasztó sáv és beton terelőelem építéséhez a terelést, ami két forgalmi sáv zárásával jár mindkét oldalon. A forgalom a leállósávon halad. Ez a terelés ebben a formában április 30-ig áll fenn. Ezt követően hétköznap irányonként 1-1 forgalmi sáv, majd hétvégenként, kiemelt sportesemények, nemzeti és vallási ünnepek időszaka alatt irányonként 2-2 forgalmi sáv áll majd az utazók rendelkezésére.
Ezt a mértékű forgalomkorlátozást a tanítási szünet kezdetéig tartják fenn, de tekintettel a nyári szünet kezdete utáni jellemző forgalom nagyságára, a nyári csúcsidőszak beköszöntével a forgalom számára adott lesz az irányonkénti 2-2 forgalmi sáv.
A pályán még három darab félpályás terelésük van, ahol a hidak teljes szigetelés cseréjét végzik. Azért félpályás terelés mellett, mert így gyorsabban be tudják fejezni a teljes szélességű/keresztmetszetű munkát. Továbbá az M76-os autóúti csomópontban a burkolat felújítása miatt van ideiglenes forgalomkorlátozás.
Erre készüljön, aki az M7-esen menne nyaralni:
- Velence pihenőhely: Csak a főváros felé vezető oldalon van csomóponti korlátozás érvényben. Az autósok számára az ellenkező oldali pihenő továbbra is zavartalanul használható.
- Sóstói pihenőhely: A sóstói pihenőben a MOL saját beruházásban fejleszti létesítményeit. A MKIF ott nem végez forgalomkorlátozással járó munkát, a pihenőbe ki lehet hajtani.
- Balatonlelle pihenőhely: Országhatár felé vezető oldal: jelenleg részleges zárás mellett folynak a munkálatok – de a benzinkút és a pihenőhelyen található szolgáltatások elérhetőek. Teljes zárás előreláthatólag 2025. május 5. és 19. között várható. Főváros felé vezető oldal: szintén részleges zárás van érvényben. Teljes zárás várhatóan 2025. május 12. és 26. között lesz.
- Táskai pihenőhely: Mindkét oldalon teljes zárás van érvényben.
- Zalakomár pihenőhely: Mindkét irányban kizárólag személygépkocsik számára elérhető.
Ez az ígéret a vakációra
Szimicsku László kiemelte:
az elmúlt két évhez hasonlóan, a Balaton felé, az M0-ás és Balatonvilágos között előre tervezett felújítási munkáik a 2025-ös nyári vakáció ideje alatt nem lesznek. (Az utolsó tanítási nap június 21., a következő tanév első tanítási napja szeptember 1. – a szerk.) Balatonvilágos és az országhatár között viszont mindkét oldalon várható munkavégzés.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Miért nem láthatóak emberek és gépek egyes tereléseknél, zárásoknál?
A Pénzcentrum kérdésére a kommunikációs igazgató elmondta: az ideiglenes forgalomtereléssel érintett szakaszokon különböző munkavégzések különböző fázisban vannak. A Székesfehérvár előtti szakaszon például éppen befejezés előtt állt a szakasz (előző sáv), amit most fognak „átfordítani”, hogy a külső sávot is fel tudják újítani. De, például a burkolatjel festést csak száraz úttest esetén lehet végezni, így könnyen előfordul, hogy az aszfaltozási munkák már készen vannak, ám az időjárás miatt festeni még nem lehet. Ilyenkor nincs mit tenni, meg kell várni, hogy felszáradjon a burkolat.
A hidak felújításánál, ahol valóban félpályás terelés van érvényben, például nagy gépekkel nem dolgoznak, a híd szigetelése, nem olyan látványos munka, mint amennyire időigényes. Alapvetően kedvező időjárási feltételek mellett nem lehet olyan lezárással találkozni, ahol nem történik munkavégzés.
Egy-egy forgalomtereléssel érintett szakaszon több fázisban zajlik munkavégzés, ezek között vannak látványosabbak, mint a marás/aszfaltozás, illetve vannak a kevésbé látványosak, mint a geodéziai mérések, mintavételek, vagy a technológiai idők, amikor például a frissen leterített aszfaltnak kell kihűlnie a műszaki előírásoknak megfelelő hőmérsékleti tartományra. De ilyen munkafolyamat az is, amikor az emulzió száradását kell megvárni, mielőtt leterítenék rá a friss aszfaltot.
Hogy miért tartanak a munkavégzések hosszabb ideig, azt a környezeti tényezők (helyi viszonyok, a burkolat rétegei milyen mélyen sérültek és az időjárás is) befolyásolják, és akadnak olyan fázisok, amikor a technológiai idők kivárása nélkülözhetetlen – hangsúlyozta végezetül a MKIF kommunikációs igazgatója.
Új híd az M7-es felett
A héten elkezdődnek az M7-es felett átívelő, velencei gyalogos-kerékpáros híd átépítéséhez kapcsolódó előkészítő munkálatok. A jelenlegi, 3 méter széles, 9%-os emelkedővel épült hídtól, a Balaton irányába eltolva, nagyjából 20 méterre épül fel az új hídszerkezet. Az eddiginél szélesebb, 4,5 méteres és enyhébb, 5%-os úgynevezett hosszesésű lesz.
A régi híd felújítása, az elvégzett műszaki vizsgálatok szerint drágább lenne, mint egy új megépítése, és a szerkezet műszaki állapotán túl, az is az elbontása mellett szólt, hogy az M7-es autópálya 2027-ben induló bővítése során, a kiszélesített pálya már nem férne el alatta. A most épülő új „műtárgy”, az M7 fejlesztési igényeihez igazodva épül meg és várhatóan az év végére készül el.
Óriási árcsökkentést jelentett be a Volkswagen: rengeteg slágermodell kerül kevesebbe Magyarországon
A Volkswagen jelentősen csökkenti teljesen elektromos ID. modelljeinek árait Magyarországon: egyes típusoknál a mérséklés meghaladja a 20 százalékot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







