Az autónak van egy rossz tulajdonsága: törik. Mégpedig könnyen és gyorsan. Ezt már bizonyára Önök is megtapasztalták, és azt is, hogy milyen az, ha a koccanásban részt vevő partnernek nincs biztosítása, vagy bizonytalan a teendőit illetően.
Sokszor fordultak már hozzánk is ismerősök azzal, gyakran a helyszínről telefonálva, hogy most törték meg a kocsijukat, mit tegyenek. Tapasztalataink szerint minden baleset után - legyen kisebb vagy nagyobb - előbb-utóbb minden félben megfogalmazódik egy kérdés: fizet-e a biztosító? Nyugalom, fizet, csak...
Amikor e fejezet megírásába kezdtünk, úgy gondoltuk, érinteni fogjuk azt a közel két hónapos őrületet, amely sakkban tartja az egész piacot, és amelyet "kötelezőkampánynak" hívnak. Ahol minden évben néhány villanybróker (online alkusz) kiszámolja, hogy ha átszerződünk vagy újraszerződünk, és mindezt az interneten tesszük, akár több tízezret is spórolhatunk.
Ehelyett azonban inkább elmesélnénk egy történetet.
Egy ismerőssel történt az eset, nem messze Debrecentől, a 4-es főúton. A károsultat nevezzük Robinak. Robi a főúton haladt, és egyszer csak úgy gondolta, hogy balra lekanyarodik egy bekötőútra. Lassított és indexelt, a mögötte haladó busz azonban ezt nem vette észre, és belerohant, áttolva őt a szemközti sávba, ahol egy autó szintén beleszaladt Robi járművébe. De hogy ne legyen ennyire "egyszerű" a helyzet, a szembejövő sávban érkező második autó vezetője is figyelmetlen volt, így ő is csatlakozott a karambol résztvevőinek táborához. Rögtön ki is alakult egy négyszereplős baleset, személyi sérüléssel, rendőri helyszíneléssel és minden egyéb mellékzöngével.
Mielőtt kiveséznénk a történetet, két jó tanács az autósok számára: minden káresemény lelke a kárbejelentő helyes kitöltése: ezen áll vagy bukik az egész történet (fizet vagy sem a biztosító). Illetve van még egy fontos szabály: ha egy karambolnál Ön a legutolsó a sorban, sok jóra bizony nem számíthat.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Visszatérve a balesethez, lássuk, kinek milyen biztosításra van szüksége ahhoz, hogy ne saját zsebből kelljen kikalapáltatnia az autóját. A kérdés majdnem minden esetben könnyen eldönthető, ha figyelembe vesszük a szabályt, hogy a károsultat mindig a károkozó felelősségbiztosítására kártalanítják, míg a károkozó kárát a saját casco biztosítása enyhítheti. Ebből az egyszerű szabályból megtudhatjuk, hogy a kötelező felelősségbiztosítást (kgfb) azért fizetjük, hogy ha másnak kárt okozunk, a biztosító megtérítse az általunk összetört autó tulajdonosának kárát. Mivel a balesetben általában a mi kocsink is megsérül, szükségünk van cascóra hogy ne kelljen magunknak kifizetnünk a javítás költségeit. Ha valakinek kárt okozunk, a bonus-malus besorolásunk romlik kissé (lásd keretes írás), valamint a casco esetében csak az önrész feletti és az avultatás mértékével csökkentett összeget kapjuk meg. (A casco biztosítások zöménél a gépkocsi 3-5 éves koráig nincs avultatás!)
További részletek a Net Média Zrt. gondozában megjelent Biztosításmagazin 2007-ben. Egy kiadvány, amelyből szinte mindent megtudhat a hazai biztosításpiacon található konstrukciókról.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







