Új biztosítókhoz menekülhetnek az év közben váltó volt MÁV-osok

Pénzcentrum
2008. november 13. 12:39

A MÁV Biztosító Egyesület augusztusi megszűnését követően közel 150.000 ügyfél kényszerült arra, hogy év közben, magasabb díjon kösse újra kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását. Mivel ők év közben a jelentős mértékű novemberi kedvezményeket nem tudták igénybe venni, várható volt, hogy esetükben a váltás most az átlagosnál nagyobb megtakarítást fog eredményezni. E várakozásokat a biztositastipp.hu konkrét adatai is megerősítik.

A biztositastipp.hu oldalon keresztül augusztusban több mint 12 ezer MÁV-os ügyfél váltott kötelező biztosítást. Az adatokból az derült ki, hogy míg 2007 novemberében átlagosan 31.920 forintért kötöttek szerződést a MÁV-nál, addig a nyáron már csak átlagosan 47.505 forintos éves díj mellett tudtak új biztosítót találni maguknak. Ismét elérkezett azonban a novemberi kampány, a biztosításváltás lehetősége, és újra ismét jelentős kedvezmények ösztönzik az amúgy is igen árérzékenynek mutatkozó volt MÁV-os ügyfeleket. Nézzük, konkrétan mik a lehetőségeik, és eddig hogyan éltek velük?

Az említett 12 ezer egykori MÁV-os ügyfél adataival kalkulálva az derül ki, hogy jövő évben átlagosan mintegy 18.080 forintot spórolhatnak a 2008-as év végi díjukhoz képest, feltéve, hogy a legolcsóbb biztosítási ajánlatot választják. Mindez az összes - tehát nem csak az egykori MÁV-os - ügyfél esetében átlagosan csupán 15.980 forint lenne.

Az idei évben azonban jelentős változás következett be az ügyfelek biztosítóválasztási szokásaiban. "A biztosítastipp.hu oldalon keresztül eddig megkötött 6.900 szerződésnek csupán a 61 százalékánál választották az ügyfelek a legolcsóbb elérhető tarifát, ami azt mutatja, hogy az ár mellett sokan más szempontokat is figyelembe vesznek, és ez fokozottan igaz lehet azokra, akik a MÁV-val a közelmúltban megégették magukat." - mondta Bravik Attila, a CLB ügyviteli igazgatója. "A biztosítást váltók közel 40 százaléka már (biztosítónként változó mértékű, de) átlagosan 10 százalékkal magasabb díjat is megfizetni a nagyobb biztonságérzetet adó, közismertebb biztosítók felé, miközben tartózkodóbbak a biztosítási egyesületek tekintetében." Így vezetheti a kötési listát az Allianz nagyobb arányban, mint amit a díjai indokolhatnának."

Mindezek ismeretében érdemes megvizsgálni a szerződésüket már megkötő volt MÁV-os ügyfelek adatait is. A biztositastipp.hu-n keresztül már idei szerződést is kötő egykori MÁV-os ügyfelek 95 százaléka talált olcsóbb megoldást az évközi tarifájánál. A megtakarítható összegek nagysága a következők szerint alakult:

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az adatokból látható, hogy - bár nem feltétlenül a legolcsóbb tarifát választották, mégis a volt MÁV-os ügyfelek több mint fele tudott legalább 10 ezer forintot spórolni eddigi tarifájához képest.

További érdekesség, hogy fenti ügyfelek több mint 40 százaléka a tavalyi MÁV-os tarifájánál is találhat az idén olcsóbb díjat, ami a következő kérdést veti fel: ha a MÁV ÁBE árképzése részben hozzájárult az egyesület anyagi ellehetetlenüléséhez, akkor a még ennél is olcsóbb díjak hová vezetnek?

Gyorsjelentés az eddigi kötésekről

A biztositastipp.hu oldalon a mai napig 148.000 ügyfél végzett kgfb-kalkulációt, közülük már 6.900-an kezdeményezték is a szerződéskötést. Az eddigi adatok alapján továbbra is az Allianznál kötötték a legtöbb új kötelezőt: az ügyfelek 34% százaléka választotta a piacvezető biztosítót. A második helyen továbbra is a Wabard áll 17% százalékkal, őket követi a KÖBE 9% százalékos kötési aránnyal.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. március 19. 15:51
Egyre több bankautomata van hazánkban, emellett a lakossági készpénzfelvételek összege is érdemben e...
Holdblog  |  2026. március 19. 14:46
A HOLD Minutes e heti részében Kovács Szilárd, a Palomar alap kezelője mondja el, hogyan kereskednek...
MEDIA1  |  2026. március 19. 13:53
Megerősítette Majka egy internetes újságnak, hogy már összeállt az újrainduló Heti Hetes szereplőgár...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 19. 20:58