Rekordszámú kötelező-váltó: tényleg nem csak az ár számít...

Pénzcentrum
2008. november 20. 10:55

Az idei évben már nagyon sok autós dönt úgy, hogy nem csak az ár számít a biztosítóválasztásban. Emellett azonban egyre nagyobb az újrakötések száma, viszont a döntést nehezíti, hogy túlságosan bonyolult a kedvezmények rendszere - derült ki a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) sajtótájékoztatóján.

Az idei kötelező kampány jellemzői

Papp Lajos, az FBAMSZ elnöke elmondta, úgy gondolják a tapasztalatok és az előzetes adatok alapján, idén új rekord születhet, s a váltók száma elérheti a 800 ezret is. Becsléseik szerint az alkuszokon keresztül a váltók 60 százaléka köt új szerződést. Fontos kiemelni, hogy az ügyfelek egyre jobban informálódnak a szerződések újrakötésekor.

Szintén jelentős - bár nem újdonság -, hogy a gazdasági körülmények hatására a lakosság már akár 5000 forintért is váltásra szánja el magát, az ügyfelek érzékenysége jelentősebbé vált. Évekkel ezelőtt 10 ezer forint volt az összeg, s még tavaly is 6-7000 forint volt az az összeg, amiért váltottak az ügyfelek.

Szakmai szempontból fontosnak értékelte Papp, hogy a kedvezmények rendszere koncepciótlan, nem tervszerű az építkezés, a biztosítók inkább egymást másolják. Emellett jelentősen megemelkedett az újrakötések száma is. Mára ez a lehetőség már teljesen nyilvánossá vált, évekkel ezelőtt még "titkolták" inkább a biztosítók.

Papp Lajos szerint az ügyfelek az elmúlt évek tapasztalatai alapján rájöttek már arra, hogy nem csak az ár számít. Az idei adatok szerint a váltók 40 százaléka már nem automatikusan a legolcsóbb biztosítást választja. Ennek oka a negatív tapasztalatok mellett, hogy az ügyfelek megnézik azt, milyen szolgáltatást kapnak az egyes biztosítóktól. A nagy szereplők is rájöttek arra, hogy az eddigi politikájukat nem tudják folytatni, s be kell szállni az árversenybe.

Ami a legfurcsább az FBAMSZ számára, az a kedvezmények rendszere. Rendkívül sokfélét alkalmaznak a piaci szereplők, azonban ennek megvan az a veszélye, hogy komolytalanná válik a rendszer. A kedvezmények inkább az ügyfélszerzést célozzák, nem pedig a kockázatnak megfelelő árazást. Több szereplő úgy alkotta meg a rendszert, hogy az ügyfél gyakorlatilag nem tud abból "kiesni", azaz Papp Lajos szerint ez már értelmét vesztette, a dolog teljesen automatikus. A kedvezmények lényegében beépültek a díjakba, az hogy ezt külön hirdették meg, inkább marketingfogás, s nem az ügyfelek tájékoztatását szolgálja.

Probléma, hogy a biztosítóknak nincs középtávón koncepciója, évről évre változik a kedvezmények rendszere. Szakmai szempontból a veszélyközösség díjtartalmát (adott módozat fedezetét megteremtő díjhátteret) nagyon fontos volna megtartani. A kedvezmények csak akkor szolgáltathatják ezt, ha megvan a hátterük - a gyakorlatban a kedvezményt gyakran csupán bemondás alapján ítélik meg. Erre is figyelnie kell a Felügyeletnek Papp szerint.

Az újrakötések és az új szereplők

A biztosítók a piacszerzés miatt "hálátlanok" a meglévő ügyfelekkel szemben. Az FBAMSZ szerint 30 százalék az újrakötők aránya, így a ténylegesen biztosítót váltók száma 550-600 ezer autósra tehető. Az újrakötési láz addig tarthat, amíg nem válik a jelenség tömegessé.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A két új piaci szereplő Papp szerint gyökeresen eltérő megközelítéssel rendelkezik. A Wabard agresszívebb, míg az MKB megfontolt piacépítésre törekszik, ami megmutatkozik az árazásban, s a várható eredményekben is.

Az idei kampány problémái

Az első fő probléma a kártörténeti igazolással kapcsolatos, hiszen az új BOMA rendszerben a tavalyi tapasztalatok szerint 10-ből 3-szor tudták sikeresen lekérdezni az ügyfél bonus-malus besorolását. A fő probléma Cselovszki Zsolt, az FBAMSZ Gépjárműszekciójának elnöke szerint az, hogy hiányzik az egyedi azonosítás lehetősége, melyre az adószám alkalmazása lenne a megoldás. Ennek a problémának pedig komoly következményei lehetnek, hiszen a hibásan átadott adatok miatt az ügyfél el is veszítheti a bonus-malus fokozatát.

A díjverseny maga hasznos, azonban az árcsökkenés már elért egy olyan kritikus szintet, mikor a veszélyközösség biztonsága gyengül. Emellett romolhat a szolgáltatás minősége is - hívja fel a figyelmet Cselovszki. A mostani rendszerben a károsultak védelme háttérbe szorult, ezt orvosolni vagy a kormányrendelet szigorításával, vagy a direkt kárrendezés elterjedésével lehetne.

Ez utóbbi lényege, hogy a károsult eldöntheti, hogy a saját, vagy a károkozó biztosítójához forduljon. A szolgáltatás a piacon egy újabb versenyt generálna, amely hasznos lenne az ügyfelek számára is.

Cselovszki szerint továbbra is megmarad a kampány, mert még az évközi váltás bevezetésével is ugyanúgy megéri kampányt szervezni, hiszen az ügyfelek állományának nagy részének az évfordulója továbbra is december 31-re esne. Az FBAMSZ szerint a verseny is megmarad a következő évek során.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 18. 20:57
Internetes oldalán erősítette meg szerdán az RTL a Media1 hétfői információját a Pokoli rokonok megs...
Holdblog  |  2026. március 18. 09:04
Az arany kínálata a korlátozott növekedés miatt szinte teljesen kiszámítható, ráadásul nyakunkon a p...
Bankmonitor  |  2026. március 17. 17:59
Érkezik a Revolut magyarországi fióktelepe, az ügyfelek magyar bankszámlát kapnak. Ezzel egyidőben d...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 18. 20:58
Agrárszektor  |  2026. március 18. 20:31