Április 1-jén országszerte elindul a kishajók, azaz a vitorlások, motoros hajók és csónakok szezonja.
"A kötelező felelősségbiztosítás mellett nagymértékben csökken a casco díja is. A biztosító társaságok az idei kampány alatt kombinált akciókkal célozzák meg leendő illetve meglévő ügyfeleiket. Míg kgfb váltással a piacon átlagosan 8 ezer forintot takaríthatunk meg, ez az összeg a Ccasco estén elérheti akár az évi 36 ezer forintot is" - mondja Marosvölgyi Péter, az AEGONdirekt.hu szakmai igazgatója.
A tavalyi évben ugyanannyi autóra kötöttek casco biztosítást, mint 2005-ben, viszont a folyamatos díjcsökkentés következményeként, a szolgáltatók díjbevétele az évek során 104 milliárd forintról 90 milliárdra csökkent - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége.
Bár a tavalyi évhez képest 8,1%-kal nőtt az újonnan forgalomba helyezett autók száma, azonban ez még messze elmarad a válság előtti időszaktól. Ez az emelkedés viszont még nem tükröződik a casco-kötések számában. Éppen ezért a biztosítók az idei kötelező biztosítóváltási kampányban kedvező "kombinált" (kgfb+casco) átkötési lehetőséggel versenyeznek minden egyes gépkocsi tulajdonosért.
Idén a kgfb mellett rekord mértékkel csökkent a casco-biztosítások átlagdíja is. "Aki december elsejéig egyszerre köti meg a kötelező- és a casco-biztosítását az AEGONdirekt.hu oldalon, az a kgfb bónusz fokozatát a casco-biztosításhoz is megkapja. Tehát, aki B10-s besorolásba esik, mert 10 éve nem okozott kárt másnak, a casco biztosítás kötésekor, akár 50%-os árcsökkenésre is számíthat. Emellett a szolgáltató egy havi díjat is elenged az autó tulajdonosának, ha együtt köti meg a casco illetve kgfb biztosítását. Tavaly egy átlagos casco díj még 80 ezer forintra rúgott, idén ez az összeg 44 ezer forint körül mozog. Így a váltásnál, akár 36 ezer forint megtakarítás is elérhető. Az AEGONdirekt.hu eddigi adatai szerint, a kgfb mellé kiegészítésként már majdnem minden harmadik ügyfél cascót is vásárol" - erősítette meg Marosvölgyi.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







