2025-ben valamivel több mint 81 ezer kárbejelentés érkezett, ami csökkenésről árulkodik az előző évekhez képest.
Függesszék fel osztalék- és részvényvisszavásárlási kifizetéseiket a magyarországi biztosítók, a javadalmazási politikájukban szereplő változó javadalmazások teljesítését pedig halasszák el - kezdeményezte friss, a piaci szereplőknek szóló vezetői körlevelében az MNB. Az európai biztosításfelügyeleti hatóság nemrég hasonló elvárásokat fogalmazott meg.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti vezetői körlevélben jelezte a magyarországi biztosítóknak: a koronavírus okozta jelenlegi gazdasági helyzetben elvárja, hogy függesszék fel a saját döntésükből fakadó (azaz nem kötelezettségalapú) osztalékfizetésüket és részvényvisszavásárlási kifizetéseiket is.
További jegybanki elvárás, hogy a biztosítók vizsgálják felül jelenlegi javadalmazási politikájukat, hogy azok illeszkedjenek a körültekintő tőketervezés elvéhez, s összhangban álljanak a jelenlegi gazdasági helyzettel. Ennek során konzervatívan határozzák meg a javadalmazási politikájukban rögzített javadalmazás változó részét, és amennyiben lehetséges, halasszák el annak kifizetését.
A javadalmazási politikák - és az azok tartalmát meghatározó uniós és magyar felügyeleti jogszabályok, ajánlások - alapvető célja, hogy a biztosítók által fizetett javadalmazás a vezetők és munkavállalók hosszú távú teljesítményén (ne pl. kizárólag a rövidtávú profitszemléleten) alapuljon, és semmilyen körülmények között se ösztönözzön a túlzott kockázatvállalásra.
Ha egy biztosító mégis osztalék, részvény-visszavásárlás, vagy nagy összegű változó javadalmazás kifizetése mellett dönt, ennek részletesen kifejtett indokolását meg kell küldenie az MNB részére. A jegybank 2020. április 30-ig várja elektronikus levélben a biztosítók tájékoztatását az e témák kapcsán megtett intézkedésekről.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Mint emlékezetes, az Európai Biztosítás- Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság (EIOPA) 2020. április 2-án hasonló elvárásokat fogalmazott meg - az MNB honlapján is közzétett - közleményében az uniós (viszont)biztosítók számára. Az EIOPA szerint e jelenlegi korlátozások akkor vizsgálhatók majd felül, ha a koronavírus-járvány pénzügyi és gazdasági hatásai egyértelművé válnak. Az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa által 2020. március 19-én elfogadott átfogó intézkedéscsomagja keretében pedig a hazai hitelintézeti piac szereplőit szintén felszólította arra: idén szeptemberig ne történjen osztalékjóváhagyás- vagy kifizetés részükről.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







