A MABISZ elnöke szerint a biztosítási díjak növekedése elkerülhetetlen, melyben a digitalizáció és az adóváltozások is szerepet játszanak.
Alvás karanténban - a Magyar Alvás Szövetség ingyenes,alvással kapcsolatos életmód tanácsadást indít.
Az alváslét az egészséges életmód alapja, amelynek minőségére minden körülmények között, így a lakás karantén helyzetben is oda kell figyelnünk. Ha kibillenünk a korábban megszokott életritmusunkból, az úgynevezett cirkadián ritmusunk megsérül, akkor azt észre kell vennünk és helyre kell állítanunk. Felelősséggel tartozunk magunkért, a hálótársunk, a gyermekünk, a szüleink, a családunk jó alvásáért is.
A Magyar Alvás Szövetség ingyenes, alvással kapcsolatos életmód online tanácsadást indít szerdától hétköznaponként 17-18 óráig Budapesti Alvásközpont/Benyovszky Orvosi Központ közvetítésével. Az alvás tanácsadás Pálffi Brigitta alvásterapeuta vezetésével a megfelelő életmód fenntartásában, alakításában kíván segítséget nyújtani az érdeklődőknek. Nem helyettesít(het)i azonban az alvászavarok és az alvásbetegségek gyógyítását, amely alvásorvos, szomnológus és más egészségügyi szakemberek feladata. Az ingyenes alvás életmód online tanácsadásra hétköznaponként 17-18 óráig kerül sor: https://www.facebook.com/orvosikozpont (Magyar Alvás Szövetség; e-mail: gngy@gngy.eu)
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







