A Xiaomi 17 sorozat középpontjában a csúcskategóriás képalkotás áll.
Foghatják fejüket a magyar autósok: így változtak a KGFB-díjak, elkezdődött az áremelkedés
Az idei I. negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve. A biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától – olvasható az MNB friss KGFB-indexében.
2023 I. negyedévének végén 50,9 ezer forint volt a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (KGFB) éves átlagos állománydíja. Ez 7 százalékos növekedést jelez az előző negyedéves értékhez képest – áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss negyedéves KGFB-indexében. Nyílik az olló a vidéki és a fővárosi autósok közt: előbbiek átlagos állománydíja (közel 46,7 ezer forint) több mint 28 ezer forinttal marad el budapesti társaikétól (bő 74,7 ezer forint). Éves szinten 9 százalékkal emelkedett az országos átlagdíj, ezen belül a fővárosiak esetében 13, a nem budapesti szerződéseknél pedig 8 százalékkal.
Ezt lényegesen meghaladó mértékben, 12 százalékkal emelkedtek a kárráfordítások egy év alatt, amilyen dinamika az utóbbi években nem volt tapasztalható. A jelenség hátterében már nem a koronavírus miatti lezárásokat követő intenzívebb járműhasználat hatása, hanem az infláció és (a külföldi alkatrészek beszerzésénél) a devizaárfolyam-változás játszhatott szerepet. A növekedés azonban összességében még elmarad az infláció mértékétől. Utóbbi hatása azonban a költségeknél is jelentkezni fog, így további díjemelkedésekre van kilátás.
A növekedő díjak és az ennél jóval magasabb ütemben bővülő kárkifizetések eredményeként az MNB személyautókra számított korrigált KGFB-indexe (amely a biztosítási adóval, illetve a kárkifizetések, tartalékolások hatásával kiigazítva a nettó díjváltozást mutatja be) 127 százalékon állt az I. negyedévben. A korrigált index 2021. I. negyedévében volt a csúcson, jelenleg a járvány előtti szinten áll. Ez az index szolgál arra, hogy az árváltozások indokoltságát mérje.
Az egyéb járműkategóriák szinte mindegyikénél jelentős mértékben – a flottáknál kétszámjegyű módon – emelkedtek a díjak. Az egyedi szerződéses taxiknál viszont 1 százalékos, míg a flottáknál 17 százalékos csökkenés látható, miközben az ilyen járművek darabszáma nő. A nagyobb buszoknál (42 fő feletti férőhelyes) egyedi (24 százalék) és flottás szinten is (20 százalék) díjemelkedés látható, de ez a korábbi stagnálás után még mindig nem jelentős.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A jegybank 2021-től negyedévente teszi közzé a kgfb díjak és károk alakulását bemutató indexét, az általa működtetett, biztosító adatszolgáltatáson alapuló Központi KGFB Tételes Adatbázis (KKTA) segítségével. Az MNB honlapjának külön felületén színes infografika segítségével mutatja be a friss adatokat, amelyek 2016 I. negyedévéhez viszonyítva jelzik a személygépkocsik állománydíjának, illetve a többi járműosztály átlagdíjainak éves és negyedéves változását.
A KGFB-index rendszeres közzététele a fogyasztók és a közvélemény pontos, átlátható tájékoztatását és a verseny élénkülését segíti elő. A közzétett adatok az átlagos változást mutatják, az egyedi kgfb szerződéseknél ezek mértéke eltérő lehet. Ha egy ügyfél a folyamatokat, s egyedi szerződését áttekintve nincs megelégedve kgfb díjával és/vagy a szolgáltatás minőségével, szerződéskötési évfordulóján lehetősége van a számára legkedvezőbb biztosítási ajánlat kiválasztására és új szerződés megkötésére.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







