A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság késedelem nélkül felvette a kapcsolatot az érintett vállalkozással.
Erről feltétlenül tudnod kell: így változnak az utasbiztosítás feltételei, rengeteg magyart érint
Az MNB kezdeményezése nyomán több itthoni utasbiztosító módosított a légijáratok késedelmével, illetve az orvosi segítségnyújtásokkal kapcsolatos egyes korábbi szerződési feltételein. A piaci szereplők együttműködésének köszönhetően a szerződéses kikötések a fogyasztók számára egyértelművé váltak.
A Magyar Nemzeti Bank elemezte néhány kiválasztott hazai biztosító utasbiztosításának általános szerződési feltételeit (ÁSZF), ezen belül a légi közlekedésben induláskor fellépő késedelem esetén járó szolgáltatásokra, illetve a sürgősségi egészségügyi ellátás költségeinek térítésére vonatkozó egyes rendelkezéseket.
A légijáratok késedelmével kapcsolatos ÁSZF-rendelkezéseket érintően egyes piaci szereplőknél egyebek közt nem volt világos, hogy ha a biztosított ügyfél igénybe veszi a légi utasok jogairól szóló európai uniós rendelet alapján neki járó szolgáltatásokat a légitársaságtól, akkor a biztosítók ezeket levonják-e az ÁSZF-jük szerint a késedelem után járó biztosítási összegből. Az sem volt egyértelmű, hogy az uniós rendelet szerint az ügyfeleknek járó, de a légitársaság által ténylegesen meg nem térített összeggel csökkentik-e a biztosítók az ÁSZF szerint járó összegeket. Erről részletesen írtunk az alábbi cikkben:
Az orvosi segítségnyújtással összefüggő biztosítási kikötések kapcsán nem volt egyértelmű, hogy a sürgősségi ellátás költségeit a piaci szereplők közvetlenül térítik-e meg az ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatónak, vagy azt az ügyfeleknek kell előzetesen megfizetniük. Ezen túl egyes biztosítóknál a szolgáltatás teljesítéséhez szükséges dokumentumok köre, a szolgáltatás teljesítésének határideje, illetve a kockázatviselést kizáró szabályok sem voltak teljesen átláthatók.
Az MNB kezdeményezésére az érintett biztosítók együttműködően reagáltak. Számos ponton módosították, egyértelműsítették szerződési feltételeket, illetve a korábbi jó gyakorlataikat rögzítették az ÁSZF rendelkezésekben annak érdekében, hogy azok a fogyasztók számára is átláthatóak legyenek.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A biztosítók ennek kapcsán egyebek közt egyértelművé tették a kárkifizetéshez szükséges csatolandó dokumentumok körét. A sürgősségi egészségügyi ellátás kapcsán világossá tették, hogy a kárt szenvedett biztosított hazatérése utánra nem halasztható beavatkozás, ellátás költségeit kinek (közvetlenül az egészségügyi szolgáltatónak, illetve a biztosítottnak, számlát kifizetőnek) teljesítik-e. Egyértelművé tették emellett a kockázatviselést kizáró előírásokat, illetve tisztáztak néhány, korábban egymásnak ellentmondó szabályt is.
A légijáratok késedelmével kapcsolatban a biztosítók pontosították, hogy milyen sürgősségi vásárlásokat térítenek meg. Rögzítették azt is, hogy a biztosítottat ért, számlával igazolt károk megtérítése kapcsán a kárrendezési eljárás során nem vizsgálják azt, hogy az utasok a légitársaságtól kaptak-e (és ha igen, milyen jellegű, természetbeni vagy pénzbeli) térítést, illetve, hogy a károk így esetlegesen megtérülhetnek-e.
A biztosítók összességében a folyamat során együttműködést tanúsítottak, ami egyúttal a fogyasztóvédelmi érdekek érvényesülését elismerését és biztosítását is jelentette.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







