-2 °C Budapest

Kiderült, hol tanul a koronavírusos iráni diák: komoly vizsgálat indul

MTI
2020. március 5. 08:08

A Semmelweis Egyetem egyik külföldi gyógyszerész hallgatójánál igazolták a tesztek a koronavírus-fertőzést - közölte az intézmény a honlapján szerdán.

Orbán Viktor miniszterelnök szerda kora este közösségi oldalán jelentette be, hogy megvan az első két olyan beteg, akit koronavírus-fertőzés miatt kellett kórházba vinni. Mindketten külföldi, iráni diákok, egyelőre tünetmentesek, de a szükséges eljárásnak megfelelően a Szent László Kórházba vitték őket - mondta.

 A Semmelweis Egyetem rektora intézkedett, hogy a 16 tagú, negyedéves, angol nyelvű gyógyszerészévfolyam a "szükséges időtartamig" nem vehet részt előadáson és gyakorlaton. Interneten azonban biztosítják nekik az oktatási anyagot. Az egyetem további óvintézkedéseket is tesz, ebből kiemelendő, hogy a rektor a szombatra tervezett nemzetközi hallgatói fesztivált későbbi időpontra halasztotta.

Vizsgálat indul

A két iráni diáknál is haladéktalanul megindult a járványügyi vizsgálat és a kontaktuskutatás - tájékoztatott az országos tisztifőorvos szerdán. Müller Cecília közleményében tudatta, hogy a két érintettet elkülönítették, a velük közös háztartásban élőket karanténba helyezték a Szent László Kórházban.

A diákok nagy valószínűséggel Iránban fertőződtek meg.

Kikérdezésük folyamatban van. A gyűjtött adatok alapján a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakmai irányításával a járványügyi hatóság népegészségügyi szakemberei "feltérképezik a szoros kontaktusban lévő" embereket - fogalmazott, hozzátéve, hogy a kontaktuskutatást mind a hallgatók lakókörnyezetében, mind az általuk látogatott felsőoktatási intézményekben elvégzik.

Közben zajlik a Csehországban diagnosztizált amerikai diáklányok megbetegedésével kapcsolatos járványügyi vizsgálat is.A friss információkról és intézkedésekről az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján adnak tájékoztatást - közölte az országos tisztifőorvos.

Szlovéniában is megjelent a kór

Közben Szlovéniában is megjelent az új koronavírus: egy ember esetében az egészségügyi hatóságok megerősítették a fertőzöttséget - közölte az ügyvezető kormány. A beteg Marokkóból, Olaszországon keresztül érkezett Szlovéniába, jelenleg pedig a ljubljanai kórházban van karanténban. Ők most szintén arra összpontosítanak, hogy felkutassák azokat, akik kapcsolatban álltak a fertőzött személlyel, és kiderítsék, hogy hol fertőződhetett meg. Szlovéniában ez az első koronavírus-fertőzés.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Olaszország: leáll az oktatás

"A Covid-19 fertőzés teremtette rendkívüli olaszországi helyzetben rendkívüli intézkedésekre van szükség" - előlegezte meg az újabb óvintézkedések bejelentését Giuseppe Conte kormányfő az olaszokhoz szerda este intézett televíziós üzenetében. a tíz nappal ezelőtt Észak-Olaszországban bevezetett intézkedések után, most "további erőfeszítésre" van szükség Olaszország egészében a vírusfertőzés megfékezésére. A kormányfő kifejtette, ő és miniszterei az átláthatóság jegyében dolgoznak, ahogyan korábban, most is mindent megosztanak a lakossággal.

Száz fölé emelkedett a halottjainak a száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság szerda esti tájékoztatása szerint. Korábban bejelentették, hogy óvintézkedésként csütörtöktől leállítják az oktatást az egész országban.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?